Ideiglenesen bezárták a Százszorszép Bölcsődét

A salgótarjáni Százszorszép Bölcsőde két nevelője is megfertőződött koronavírussal, emiatt elővigyázatosságból az egész intézményt bezárták november 24-én, kedden. Az épület november 29-ig lesz zárva, ezt követően fertőtlenítik, így előreláthatólag december 1-jén nyithatja meg újra kapuit a kisgyermekek előtt.

A salgótarjáni óvodák közül jelenleg egyik sincs zárva a koronavírus miatt. November 25-én, szerdán mindössze a beszterce-lakótelepi Gyermekkert Tagóvoda egyik csoportjában volt ideiglenes szünet a járvány kapcsán, de csütörtöktől már ők is újra mehetnek oviba.

Andóné Angyal Mária, a Salgótarjáni Összevont Óvoda és Bölcsőde intézményvezetője hangsúlyozta: nagyon vigyáznak, hogy minél kevesebb legyen a fertőzés, az óvodák dolgozói maszkban végzik munkájukat, és jelenleg értekezleteket sem tartanak, hogy az egyes csoportok óvónői se kerüljenek egymással kapcsolatba, külsősök pedig nem járnak az épületekbe.

Hétfőtől önkéntes alapon tesztelik az óvodai dolgozókat is. Ennek kapcsán az intézményvezető elmondta: a november 25-ig elvégzett tesztek mindegyike negatív lett.

A középiskolák az egész országban november 11. óta egységesen átálltak digitális oktatásra, míg az általános iskolákban egyelőre továbbra is a hagyományos tantermi munkarendben folyik az oktatás. Utóbbiak ettől abban az esetben térnek el, ha egy-egy intézményben felbukkan a koronavírus, de ilyenkor is csak az érintett osztályok állnak át ideiglenesen digitális oktatásra.

Salgótarjánban jelenleg egyedül a Kodály Zoltán Általános Iskolában vannak digitális oktatással érintett osztályok, igaz mindjárt több is: a november 23-ával kezdődő héten a teljes felső tagozaton, illetve három alsó tagozatos osztályban tanulnak ideiglenesen otthonról, interneten keresztül a diákok.

Ügyfélfogadási rend

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatalának ügyfélfogadási rendje

Általános ügyfélfogadási rend:

Hétfőn: 08.00-12.00 óra között

Szerdán: 08.00-12.00 óra között és 13.00-16.00 óra között

Pénteken: 08.00-12.00 óra között

Gyermekvédelmi és szociális ellátások:

Hétfőn: 08.00-12.00 óra között

Szerdán: 12.00-16.00 óra között

Pénteken: 08.00-12.00 óra között

Adóhatósági ügyekben:

Kedden: 08.00-12.00 óra között

Csütörtökön: 12.00-16.00 óra között

Ügyfélfogadás kizárólag a földszinten!

Kérem a T. Ügyfeleket a hivatal épületébe történő belépéskor a szájmaszk viselésére és kézfertőtlenítésre!

Az ügyfélfogadásra szolgáló helyiségben egyszerre csak annyi ügyfél tartózkodhat, ahány ügyfélpult van. A várakozók a 1,5 méteres védőtávolságot tartsák be!
Az ügyintézéshez elsősorban az elektronikus elérési módokat válasszák.

Megértésüket köszönjük!

Salgótarján, 2020. 11. 23.

dr. Romhányi Katalin sk.
jegyző

Sajtóközlemény

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2017. december 27. napján támogatási kérelmet
nyújtott be a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett
TOP-6.5.1-16 kódszámú, „Önkormányzati épületek energetikai korszerűsítése” című pályázati
felhívásra.
A TOP-6.5.1-16-ST1-2017-00004 azonosító számú, „Balassi Bálint Megyei Könyvtár energetikai
korszerűsítése” című pályázatot a Nemzetgazdasági Minisztérium Regionális Fejlesztési Operatív
Programok Irányító Hatósága 449,82 millió forint vissza nem térítendő EU-támogatásban részesítette.
A teljes közlemény letöltéséhez kattintson ide (pdf).

Polgármesteri közlemény

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármesterének közleménye, 2020.11.11.:

Tisztelt Salgótarjániak!

Ugyan hétfőre ígértem, ám a miniszterelnök hétfő délelőtti bejelentésének részletszabályairól csak tegnap késő este jelent meg a rendelet, ennek fényében Salgótarjánra vonatkozóan most tudom Önöket tájékoztatni.
A kormány szinte minden olyan dologról döntött, melyek esetében mi is lépéseket terveztünk.
A közterületi maszkhasználatot a kormány a polgármesterek hatáskörébe utalta. Sok más városhoz hasonlóan mi is úgy döntöttünk, hogy a salgótarjániak egészségbiztonságának érdekében holnaptól, azaz NOVEMBER 12-TŐL SALGÓTARJÁN EGÉSZ TERÜLETÉN KÖTELEZŐ A SZÁJMASZK HASZNÁLATA A KÖZTERÜLETEKEN IS! Parkban, zöldterületen, 6 éves kor alattiak, valamint sporttevékenység végzése esetében viszont továbbra sem kötelező közterületen maszkot viselni. A közterületi maszkhasználatot a rendőrség ellenőrzi. A szabályt szegőkre a rendőrség pénzbüntetést szabhat ki.
Ezen túlmenően a mai naptól az alábbiak érvényesek városunkban:

  • A József Attila Művelődési Központ és a Belvárosi Mozgásstúdió, a Balassi Bálint Megyei Könyvtár, a Dornyay Béla Múzeum, a Bátki József Közösségi Ház, a Civil és Ifjúsági Ház ZÁRVA TART.
  • A Városi Sportcsarnokot és a Városi Tanuszodát KIZÁRÓLAG VERSENYSPORTOLÓK LÁTOGATHATJÁK. A Városi Sportcentrumban és az extrém sportpályán egyéni sportolásra van lehetőség, az amatőr csapatsport azonban tilos. A Városi Sportcentrumban a Teniszsátor zárva tart.
  • ESTE 8 ÉS HAJNALI 5 ÓRA KÖZÖTT KIJÁRÁSI TILALOM VAN. Ez alól kivételt csak az egészségkárosodással, életveszéllyel vagy súlyos kárral fenyegető helyzet; a kutyasétáltatás a lakóhely 500 méteres körzetében; a munkavégzés, illetve a munkába járás; valamint a versenyszerűen sportolók edzése és sporteseménye jelent. Mind a munkavégzést, mind a versenyszerű sportolást igazolni kell.
  • A KÖZÉPISKOLAI ÉS FŐISKOLAI OKTATÁS CSAK ONLINE FORMÁBAN TÖRTÉNHET, ezek az iskolák nem fogadnak diákokat.
  • ÁLTALÁNOS RENDEZVÉNYTILALOM lépett életbe, a sportmérkőzéseket csak zárt kapuk mögött lehet megtartani, tilos a gyülekezés is.
  • Az éttermek csak elvitelre dolgozhatnak.
  • A fitness termek zárva tartanak.
  • AZ ÜZLETEKNEK, KISIPARI SZOLGÁLTATÓKNAK ESTE 7-KOR BE KELL ZÁRNIUK.
  • Családi összejöveteleken, magánrendezvényeken legfeljebb 10 fő vehet részt.
  • Esküvők lakodalom nélkül tarthatók, a házasulókon kívül a tanúk, szülők és testvérek részvételével.
  • Temetésen legfeljebb 50 fő vehet részt.
    Tömegközlekedés. A kormány döntött arról, hogy a járatokat a reggeli és délutáni „csúcsidőben” sűríteni kell. Tájékoztatom Önöket, hogy a járatsűrítésről a Volán a kormányhivatallal tárgyalva döntött. Sem a képviselőket, sem az önkormányzatot nem vonták be a döntési folyamatba.
    A kormányhivatal (azaz közvetve a Kormány) és a Volán 1 azaz egy darab busszal „sűrítette” reggel és délután a tömegközlekedést. Ez meglátásunk szerint nem elégséges a zsúfoltság elkerüléséhez.

    Tisztelt Salgótarjániak!

    A fenti intézkedések a lakosság biztonságát szolgálják. Azonban ahogyan tavasszal, most is rendkívül fontos, hogy mindannyiunknak felelőssége van a vírus terjedésének lassításában. A kórházakon egyre nehezedő nyomás van, rengeteg a koronavírusos beteg, és sokan szorulnak intenzív ellátásra. Már salgótarjáni kórházban is kezelnek COVID fertőzött betegeket.

    Ha a legenyhébb tüneteket észlelik magukon, kérem Önöket, ne menjenek közösségbe! Vigyázzanak idősebb és krónikus beteg szeretteikre, ismerőseikre!

    Vigyázzanak magukra, kérem, vigyázzunk egymásra!