Salgótarjánról

A település bemutatása

Salgótarján Megyei Jogú Város. Nógrád megye székhelye és legnagyobb városa, népességét tekintve Szekszárd után a második legkisebb megyeszékhely Magyarországon. A Salgótarján név a Salgó és a Tarján nevek összetételéből keletkezett. A Salgó a közeli Salgó várra utal, mely név a salgó (ragyogó, fényes) melléknévből származik. A Tarján a honfoglaló magyar törzsek egyikének a neve volt, mely ótörök eredetű szó, jelentése fejedelem, alkirály.

Fekvése, földrajzi helyzete

Salgótarján a Karancs, a Medves és a Cserhát hegységek találkozásánál, a Tarján-patak és a Zagyva vízgyűjtőjének két szűk völgyében fekszik, melyek „Y” alakot formáznak. A völgy kisebb völgykatlanokra tagolódik, ahol elhelyezkednek a városrészek (például Baglyasalja, Zagyvapálfalva). A város közlekedési gerince a Tarján-patak völgyében délről északra haladó, a területre 2×2 sávosan beérő 21-es főút és a Hatvan–Somoskőújfalu-vasútvonal. A városközpont völgyfenéki részei a 230–240 méteres, egyéb lakott területei pedig a 220–500 méteres szinteken helyezkednek el. A város legmagasabban fekvő lakott területe az 500 méter magasan fekvő Salgóbánya. A település közelében található legmagasabb hegy a Karancs, amely 729 méter magasra emelkedik. A megyében és a környéken a jellemző talajtípus a barna erdőtalaj és a fakó erdőtalaj, valamint a porhanyós homokkő. A Zagyva völgye miatt kialakult talajok kisebb művelésekre is kiválóak. Ezek főleg a bogyós termések lehetnek. pl:szőlő, földieper, szamóca, kökény.

A város története

Történetét a honfoglalás idejéig vezethetjük vissza. A 10. század első évtizedében a Tarján nevű törzs birtokolta, melyet a belső gyepűvonal védelmére telepítettek ide. A település a Kacsics nemzetség ősi birtokaihoz tartozott. 1246-ban a Kacsics nemzetség Illés ágából származó Péter birtoka volt. 1280-ban Péter testvérének, Simonnak fiait, Miklóst és Simont találjuk itt. 1327-ben az ugyane nemzetségből származó Salgai Illés és Miklós, valamint ezek fiainak osztatlan birtoka volt. 1332-1337-ben már a pápai tizedjegyzék is említette plébániáját, tehát ekkor már egyházas hely volt. Egy 1348-ban kelt oklevél már említette Salgó várát is, amelynek közelében feküdt a község. 1411-ben a Szécsényieké, akik ekkor megosztoztak az öröklött javakon, az itteni vár Salgó Simon-nak jutott. 1450-ben a cseh husziták birtokába került, akiktől azonban 1460-ban Hunyadi Mátyás király visszafoglalta. Tarján helység az egész középkorban a Salgó vára sorsában osztozott és vámhely is volt. 1439-ben az oklevelek Salgó községet is említették, amely közvetlenül Salgó vára alatt, a későbbi Salgó-puszta helyén feküdt. 1548-ban Bebek Ferenc volt a település földesura. 1552-ben a vár Derencsényi Farkas kezében volt, de 1554-ben, miután az őrség Zagyvai Ferenc kapitány vezetése alatt az ellenség közeledtére megfutamodott, a vár a törökök kezébe került. 1562-1563-ban Hüsszein, Ali basa nagyvezér csauszának hűbérbirtoka lett. 1593-ban Tiefenbach Kristóf és Pálffy Miklós foglalták vissza a várat a törököktől. A 17. században már kovácsműhelye és malma is volt a falunak, amelynek ekkor 247 lakója volt. Fülek várának 1682-es ostroma után a település elnéptelenedett, és tíz évig lakatlan maradt. 1782-ben lassan újra benépesülő település még sokáig nem tartozott a jelentősebbek közé. Ekkor eléggé színes lett a nemzetiségi összetétel, amelyek főleg szlovákok voltak. Érkeztek ide visszavándorló magyarok illetve ruszinok. A török hódoltság után a helység gróf Volkra Ottó Kristóf birtokába került, akinek örökös nélküli halála után, a 18. század elején, báró Szluha Ferenc szerezte meg. 1715-ben 17, 1720-ban 20 magyar háztartását írták össze, 1470-ben még a báró Szluha család volt a birtokosa. 1770-ben Jeszeniczei Jankovich László, 1828-ban Jankovich Antal, Nógrád vármegye alispánja, majd gömöri főispán volt a földesura. 1783-ban újabb betelepülési hullámban érkeztek visszamenekülő magyarok és romák. 1821-ben régi kis temploma tűzvész áldozata lett. Jankovich Antal, a plébánia akkori kegyura, a leégett templomot helyreállíttata és megnagyobbíttatta, Luby József pedig 1866-ban tornyot építtetett hozzá. A hívek szaporodásával azonban ez a templom is szűk lett, mire azt Kovács Nándor prépost-plebános kezdeményezésére 1900-ban teljesen átalakították. Református temploma 1882-ben épült, de a tornya 1894
-ben. A 19. században többször érték a helységet súlyos elemi csapások. Az 1840 években az árvíz döntötte romba a katlanszerű völgyben álló lakóházakat és gazdasági épületeket. Árvíz volt még 1870-ben és 1873-ban is, majd 1821-ben nagy tűzvész volt, amelyben a római katolikus templom teteje is leégett. 1847-től Hyeronimus Morsbrugger bécsi vállalkozó Weber Alajos mérnökkel szén után kutatott a falu közelében és 1850-ben barnakőszenet fedeztek fel a falu közelében. Beindult a bányászat, majd az erre alapuló ipar, így a település is gyors növekedésnek indult. Az 1860-as évek végén megalakult az akkori idők egyik legnagyobb társasága: a Salgótarjáni Kőszénbánya R.T. 1881-ben két cég egyesülésével óriási gyárkomplexum alakul ki elsősorban az itteni szénelőfordulásoknak köszönhetően: a Rimamurány-Salgótarjáni Vasmű R.T. Ez akkoriban az ország második legnagyobb vasfinomító vállalata volt, és az elit üzemek közé tartoztak ahol magas fokú kiképzésben részesültek a szakmunkások. Az ide özönlő idegen munkások miatt ekkoriban a város etnikai viszonyai is jelentősen változni látszottak. A megszervezett oktatásnak köszönhetően azonban sikerült egységes magyar munkásréteget kinevelni. A település az üzemek sokaságával és a bányászattal fejlődésnek indult. A várossá fejlődést a vasút is meghatározta amely 1867-óta létezik. Ez a vasútvonal (Pest-Salgótarján) is fontos tényező volt a fejlődésben. Az akkori végállomás után egy iparvágány indult ki az Acélgyárhoz. De az Acélgyáron kívül a Tűzhely- és az Üveggyárhoz is kiágazott iparvágány. A vasút később tovább épült ki. Ezáltal 1922-ben kapott a község városi rangot. A város első polgármestere dr. Förster Kálmán volt. A háború idején a város bányáit használták légópincéknek, valamint a Bányavasút alagútjait. A háborút erősen megsínylette a település, de hamar visszaállt minden a régi kerékvágásba.
1950-ben az addigi Balassagyarmat helyett Salgótarján lett Nógrád megye székhelye, bár a megyei tanácsvégrehajtó bizottsága ténylegesen csak 1952-ben tudott átköltözni, mivel itteni működésének technikai feltételeit csak ekkor tudták biztosítani. Ez újabb fejlődéshullámot indított meg. Megépült a Síküveggyár és az Üveggyapotgyár. 1950-ben hozzácsatolták Baglyasalja községet, 1961-ben Zagyvapálfalvát, 1973-ban Zagyvarónát, 1977-ben pedig Somoskő és Somoskőújfalu községeket. Közigazgatásilag Salgótarjánhoz tartozik Salgóbánya is. 1968-ban a belváros megkapta a Hild János-díjat. A szocialista beruházások idején Salgótarján az iparvárosok közé tartozott. A hatalmas beruházások a bánya, az ipari üzemek körül. Sorra épültek fel a lakótelepek, megújult a belváros, amely ekkor nyerte el mai formáját. A közigazgatási területen belül felújították az utakat és a vasutat. Ekkor kezdték építeni a 210-es főutat. Az üzemek bezárása az 1970-es évekre tehető vissza, amikor a bánya bezárt a szén fogyása és a gazdaságtalan kitermelés miatt. A rendszerváltás után visszaesés állt be a gazdasági életben. Elsőként a Síküveggyár jelentett csődöt, 1993-ban. Ebből a bajból az Öblösüveggyár és a Tűzhelygyár szerencsésen jött ki. 1992-ben a BRG elköltöztette Salgótarjáni üzemét, amellyel újabb üzem szűnt meg a városban. 1994-ben Salgótarján megyei jogú város lett, mivel ekkor valamennyi megyeszékhely a népességétől függetlenül megkapta e rangot. 1999-ben az Acélgyár is részben megszűnt. Ebben az egykori óriási üzemben már csak a hideghengermű és a szöggyártó gépek működnek. 2000-ben elkészült az ipari park amely munkalehetőséget nyújt a város lakóinak. 2001-ben a Széchenyi Terv keretében megújult a Kórház és a Könyvtár. Somoskőújfalu a 2004. szeptember 4-i népszavazás alapján 2006-ban levált Salgótarjánról. 2008-ban újabb üzem zárt be, az Üveggyapotgyárban is
leállt a termelés. 2009-ben városszépítő program indult, amely a következő 20 évre azt tűzte ki céljául, hogy szebb, jobb, élhetőbb várossá teszi Salgótarjánt, hasonlóan mint az 1970-es, 1980-as években. Salgótarján 1950 óta a megye székhelye. Ugyanebben az évben hozzácsatolták Baglyasalját. Ezt követően egyre több környékbeli település is a város részévé vált. A belváros mai képét a szocializmus időszakában kapta, ekkor jelentős iparváros volt a település. A 19. század második felétől a város fontos bányavidék központja volt, amíg a termelés a széntartalékok kimerülése és a magas önköltségi ár miatt meg nem szűnt. Nehézipara továbbra is hanyatlik, amely látszódik a városképben is. A csökkenő lakosság számára az ipar és a szolgáltatási szektor biztosítja a megélhetést. A rendszerváltás óta arra törekszik, hogy ipara alkalmazkodjon a változó körülményekhez, illetve turisták idecsalogatása is fontos szempont. Salgótarján jelenlegi fő ipari helyszíne a város déli határánál elhelyezkedő ipari park. A parkban több közepes méretű 50-300 főt foglalkoztató ipari vállalat helyezkedik el.

Városrészei

Salgótarjánnak 16 városrésze van. Ezek közül 5 egykori község, amelyeket a városhoz csatoltak. Somoskőújfalu 2006-ig tartozott Salgótarjánhoz, ezt követően önálló település lett. Salgótarján modern belvárosa 1960-1985 között nyerte el jelenlegi formáját. Az akkori városvezetés döntése alapján a korábbi középületek és lakóépületek lebontásra kerültek, helyükön egy egységes, modern építészeti stílust képviselő, több rangos építészeti díjjal elismert, esztétikus és jól működő városközpont kerül kialakításra. A belváros értékes, önmagukban is magas műszaki színvonalat képviselő közösségi építészeti alkotásai közül a legjelentősebbek, a József Attila Művelődési Központ, a Karancs Szálló épületegyüttese, a Pécskő Áruház, a Lakberendezései Áruház, az Évi Áruházak, a Gagarin és a Bolyai iskolaépületek, a Városháza, a Mozi és a Múzeum, a Pénzügyi és Számviteli Főiskola és a hozzá kapcsolódó kollégiumok. A középületek mellett a belvárosban és az egyes városrészekben 4 nagyobb és 1 kisebb lakótelep épült. Salgótarjánban a lakótelepek is sokkal szebbek, mint más városokban. Ennek egyik oka, hogy neves tervezők (Finta József és Magyar Géza) kaptak megbízást a lakóépületek tervezésére és sok igényes kialakítású, egyedi lakóépület épült. A másik ok Salgótarján fekvése, viszonylag távol voltak a panelgyárak, (Miskolcon és Budapesten) ezért a lakóépületek többsége egyedi, helyszínen készült (monolit vasbeton) szerkezetekkel épült fel. Változatos megjelenésűek, rendezett és átgondolt telepítéssel valósultak meg a lakótelepek toronyházai, szalagházai és pontházai. A környező hegyekről, vagy légifelvételről nézve, Salgótarján belvárosa és a hegyek közé ékelődő városrészek látványa különleges építészeti élményt nyújt.

Baglyasalja Baglyasalja a középkorban is létező kis település, mely a vár alatt terült el, a Salgótarján felé eső északi részen és a török világban menekültek lakosai a falu mostani helyére. Felette magasodott Bagolykővár, másként „Kővár” vagy „Bagolyvár”. Innen ered a neve (Bagolykőváralja, Baglyos, Baglyasalja). Az itteni várat 1310-ben említette először oklevél.

Salgóbánya Salgótarján legmagasabban fekvő városrésze, mivel 500 méteres tengerszint feletti magasságban egy fennsíkon helyezkedik el 2 km hosszan. Salgóbánya szintén a középkorban létező nagyon kicsi település, inkább tanya volt.

Somoskő A település felett magasodó 526 méter magas hegyen, már Szlovákia területén lévő várát a Kacsics nemzetség Illés ágának tagjai építették a 13. század második felében. Mivel az Árpád-ház kihalása után a család tagjai Csák Mátét támogatták Károly Róbert király ellen, ezért a király Csák Máté halálát követően birtokaikat elkobozta és Szécsényi Tamás ispánnak adta. 1593-ban Prépostváry Bálint vezetésével foglalták vissza a magyarok, köztük volt Balassi Bálint is. A 17. században házasság útján a Forgách család birtokába került a vár. Falait a Rákóczi-szabadságharc végén királyi parancsra rongálták meg.
1910-ben a falunak 499 magyar anyanyelvű lakosa volt. Salgótarjánhoz 1977-ben csatolták.

Zagyvapálfalva Ezen a néven a belügyminiszter Andrásfalva és Pálfalva községeket 1910. január 1-jén egyesítette s így közigazgatásilag egy községgé vált. Házainak száma ekkor 218 és római katolikus vallású magyar lakosaié 3499 fő. Postája, távírója és vasúti állomása helyben volt. Andrásfalvának az 1548. évi adóösszeírás szerint Lotho János volt a földesura. A későbbi összeírásokból hiányzik a község, sőt az 1705-1720. évi összeírásban sem fordul elő.

Zagyvaróna település északi végében lévő 423 méter magas Várhegyen állt egykor Zagyvafő vára, melyet a 13. század végén építette a Kacsics nemzetségből származó Zagyafői család. A Zagyvafői családnak a 15. század húszas éveiben magva szakadt, így birtokaik Luxemburgi Zsigmond királyra szálltak, a vár ekkorra már romokban hevert. Az 1440-es években cseh huszita zsoldosok kerítették hatalmukba a környéket, akik újjáépítették a várat.

Kemerovó lakótelep Az 1960-as években építették a József-akna meddőhányójára a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat (NÁÉV) tervei alapján. Két részből áll: Az ún. “nagykörútból” és az ún. “kiskörútból”. Utóbbi egy északi irányú kisebb méretű toldása a lakótelepnek. A lakótelep az oroszországi Kemerovo városáról kapta a nevét, mellyel Salgótarján testvérvárosi kapcsolatot ápolt. Viszonzásként Kemerovo egyik lakótelepét Salgótarjánról nevezték el.

Gorkij lakótelep A Gorkij lakótelepet az 1960-as –1970-es évek tájékán kezdték építeni Zagyvapálfalva nyugati peremén a 21-es főúttal párhuzamosan húzódó domboldalra. A lakótelep a Pálfalva-patak-Bányagépgyár-21-es főút háromszögben helyezkedik el. Névadója Makszim Gorkij orosz drámaíró.

Beszterce lakótelep A város lakótelepei közül a legnagyobb és a legnépesebb. A város északi részén a 21-es főúttal párhuzamosan épült ki a Nógrád Megyei Állami Építőipari Vállalat (NÁÉV) tervei alapján.

Salgótarján kisebb városrészei Barackos, Béketelep, Dugdelpuszta, Csernyik-völgy, Csizmadiatelep, Csókáspuszta, Eperjes-telep, Eresztvény, Forgách-telep, Gedőcipuszta, Gyurtyános-Idegértelep, Jónás-telep, Kempingtelep (Camping-telep), Kotyházapuszta(Kotyháza), Kotyházatelep (Hámán Kató telep), Kormospuszta, Kőváralja, Művésztelep, Napsugár-lakótelep, Nyárjaspuszta, Pécskőpuszta, Pintértelep, Ponyipuszta (Kisponyi), Rokkantelep, Rónabánya, Rónafalu, Somlyóbánya, Szilvás, Szigetpuszta, Szilváskő-puszta, Vízválasztó