Átadták az október 23-i futóverseny díjait

November 28-án, a Megyeházán megtartott díszünnepség keretében vehették át az október 23-i futóverseny díjait és elismeréseit a legjobb helyezést elérő futók és intézmények.

Skuczi Nándor megyei közgyűlési elnök beszédében szólt a hazaszeretet fontosságáról, megemlékezett a forradalom hőseiről és köszönetet mondott minden résztvevőknek, akik ez alkalommal is méltóképp emlékeztek meg a forradalom és szabadságharc évfordulóján.

A 25. éve megrendezett ünnepi futóversenyen idén 2200 futó teljesítette a távot. Kiemelkedően magas volt az általános iskolások részvétele, de szép számmal képviseltették magukat a családok is. Az óvodás korcsoportban a Mesekert tagóvoda, a nagy létszámú iskolák között a Gagarin, a kisebb általános iskolák között a Dornyai, a középiskolák között pedig a Madách Imre Gimnázium vehette át a legnagyobb arányú részvételért járó oklevelet. Több futó különdíjban is részesült.

Bérczesi Mihályné, a POFOSZ helyi képviseletének nevében a forradalom 60. évfordulójára készített emlékéremmel köszönte meg a futóverseny szervezését Valiskó Ferencnek.

A díjátadó ünnepségen Salgótarján városát Dániel Zoltán alpolgármester képviselte.

Az Adventi Roadshow heti állomásai

2016.11.28. 15:30
Zagyvapálfalva, SPAR üzlet előtt
(Dudás Nándor önkormányzati képviselővel)

2016.11.29. 15:30
Vásártér, December 8. tér
(Fekete Tamás önkormányzati képviselővel)

2016.11.30. 15:30
Öblös CBA előtt
(Szabó Csaba önkormányzati képviselővel)

2016.12.02. 15:30
Baglyasalja, kollégium
(Homoga László önkormányzati képviselővel)

Tűzoltók kaptak Salgótarjánért Emlékérmet

Salgótarján Megyei Jogú Város november 24-én megtartott közgyűlésén három tűzoltó, Hordós Dániel tűzoltó főhadnagy, Hegedűs Károly címzetes tűzoltó zászlós és Godó Szilárd címzetes tűzoltó főtörzsőrmester Salgótarjánért Emlékérmet vett át a Pécskő úti tűzesetnél végzett munkájuk elismeréseként.

Mint ismert november 10-én egy nyolcemeletes társasház negyedik emeleti lakásában csaptak fel a lángok. A salgótarjáni tűzoltók mellett Bátonyterenyéről, Szécsényből és Pétervásáráról is érkeztek tűzoltók a helyszínre. Az épületből 32 lakót menekítettek ki.

Fekete Zsolt polgármester a Katasztrófavédelem mentésben résztvevő egységeinek munkáján kívül a Karancs Speciális Mentőszolgálat és a helyi közlekedési vállalat közreműködését is megköszönte a város nevében.

Készülődés az ünnepekre

A Fő téren álló karácsonyfa átadó ünnepségével és az első gyertya meggyújtásával szombat délután megkezdődik az adventi időszak Salgótarjánban. Az önkormányzat, a város kulturális intézményei és civil szervezetei a hagyományoknak megfelelően idén is érdekes, tartalmas programok sorozatát kínálják az ünnepre hangolódás jegyében az elkövetkező mintegy másfél hónapban. Az ünnepi hangulatot koncertek, színházi előadások készítik elő, de vidám szabadtéri rendezvényekre és közösségi programokra is sok helyen várják a város lakóit.

A Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda munkatársai idén egy új kezdeményezést indítanak. 12 időpontban, más-más városrészben a SITI karácsonyi hangulatot idéző kisközösségi programokat szervez az ott élőknek, pontosabban az ott élőkkel együtt, kifejezetten a közösségépítés céljából. A tervek szerint az adott településrészek önkormányzati képviselői is részt vesznek az eseményeken. Az „Adventi Roadshow” elnevezésű sorozat első állomása pénteken délután 15:30-kor a Förster Kálmán téren lesz, ahol Fekete Zsolt polgármester is csatlakozik a fiatalok által szervezett rendezvényhez.

Az adventi időszak részletes városi programajánlója itt található.