Polgármesteri köszöntő
Székyné dr. Sztrémi Melinda polgármester honlapja



kozadattar.hu












www.resource-ce.eu


Hirdetési feltételek
www.stpiac.hu
www.ketesaruk.hu

Polgármesteri köszöntő





Tisztelettel és szeretettel köszöntöm a város honlapjára látogató érdeklődőt!



Salgótarján páratlan természeti értékeit, a természeti környezet szépségeit ajánljuk a hozzánk látogatóknak. Hisszük, hogy a környezetünkben található geológiai ritkaságok, természeti adottságaink, az itt található állat- és növényvilág a 21. század emberéből is ugyanazt a csodálatot és ámulatot váltja ki, mint századokkal korábban élő, végvárakat ide építő elődeiből.

Bár Salgótarján nem tartozik a történelmi városok sorába, de már 1247-ben jegyezte először oklevél a település létét. A tarján szó török eredetű: a tarkan méltóságnevet jelenti. A városnév előtagja a Salgó származására több változat is ismert. Az egyik variáció a Gertrúd királyné 1213-as meggyilkolásában részes Simon bán hasonló nevű fiától ered a nemzetség ezen ága. A másik szerint a Salgó csillogót, verőfényes, napsütötte hegyet, hegycsúcsot jelölt.

A város 1950-ben lett Nógrád megye székhelye. A domborzati viszonyokkal harmonizáló városközpont 1968-ban, a magyar városok között elsőként kapott Hild János-emlékérmet. Az észak-déli irányú völgykatlanban fekvő várost a természet öleli körül. A szénbányászat megszűnésével már csak az európai hírű bányamúzeum felszíni és földalatti részlege emlékeztet a régi iparmedence múltjára.

Salgótarjánban együtt lüktet a múlt és a jelen, évszázadok forrnak itt egybe: a 20. század közepének tudatos városépítése következtében kinőtt modern város betontömbjei békés szimbiózisban élnek a várost körülölelő természeti környezet különleges világával. A város fölé magasodó Karancs jellegzetes alakja, titokzatos, felhőbe burkolózó kúpjai az Olimposzt idézik, ezért is nevezték el Palóc Olimposznak. Sokakat megihletett rejtélyes világa, akit egyszer a hatalmába kerít a Karancs, örökké szerelmese marad.

Salgótarján másik szimbóluma: a városba érkezőt azonnal magával ragadó látványt nyújtó Salgó vára. A várromról elénk táruló látvány is önmagáért beszél: a völgyváros hosszan elnyúló, kanyargó vonalából kimagasló háztömbök furcsa harmóniáján túl elénk tárulnak a Bükk, a Mátra, a Cserhát, a Börzsöny lankái s a Magas-Tátra csipkés gerince. Ez a felejthetetlen látvány örökre ott marad csukott szemünk mögött, s a mérhetetlen nyugalom és béke érzetét visszük magunkkal, azt a harmóniát, melyet ember és természet képes csak megteremteni.

Salgótarjánban ma számtalan fesztivál, kulturális rendezvény várja az ide látogatókat. Januárban a Gabora-gála jótékonysági teremlabdarúgó-torna tölti meg a 2008-ban felújított 1500 nézőt befogadó sportcsarnokot. A Tarjáni Tavasz rendezvénysorozatán áprilisban a testvérvárosok képviselői is rendszeresen fellépnek. Salgótarján az évek során a dixielandmuzsika magyarországi fővárosává nőtte ki magát. A május első napjaiban megrendezésre kerülő Tóparti Fesztivál című rendezvénysorozat igazi kulturális csemegét kínál az érdeklődők részére. A nyár legrangosabb nemzetközi eseménye az ugrógála, melyet már hagyományosan a Somoskői vár tőszomszédságában tartunk.

A fiatalok színvonalas oktatási intézményekben alapozzák meg tudásukat, akik a Budapesti Gazdasági Főiskola Pénzügyi és Számviteli Főiskolai Kar Salgótarjáni Intézetében, helyben is szerezhetnek diplomát.

Remélem, hogy a város iránt érdeklődők sok, jól használható információra találnak majd itt, a városlakóknak pedig a helyi közügyekben még több segítséget adhatunk.


  Székyné dr. Sztrémi Melinda
polgármester





Online Ügyeletfigyelő Rendszer
Tourinform Iroda Salgótarján






Magyar Dal Napja - 2010. szeptember 12.
23. Salgótarjáni Ugrógála - 2010. szeptember 18.


Részletekért kattintson a képre


Salgótarján Kártya