Államalapító Szent Istvánra emlékezett Salgótarján

20160821_augusztus20_0

A magyar államalapítás és az új kenyér ünnepén egész napos programot kínált Salgótarján lakosságának a város önkormányzata. Augusztus 20-i nemzeti ünnepünk délelőttjétől családi programok várták az érdeklődőket a Fő téren.

Államalapító Szent István király előtt tisztelegve a hagyományos koszorúzási ünnepségre és a közös imádságra délután fél 4-kor a Szent István téren került sor, ahol Fekete Zsolt polgármester mondott ünnepi köszöntőt.

20160821_augusztus20_5

– Magyarország ma azért létezik, mert az elmúlt századokban milliónyian tisztelték, szerették ezt az országot, maguknak és az utódaiknak kívántak biztos és jobb hazát teremteni – mondta a szónok. – A Szent István-i örökség – pártállástól, hittől, világnézettől függetlenül – ma is mindannyiunkat kötelez – emelte ki, hangsúlyozva: együtt vagyunk felelősek Szent István örökségéért, együtt vagyunk felelősek országunkért, együtt vagyunk felelősek Salgótarján jövőjéért.

20160821_augusztus20_3

Az államalapításra emlékező ünnepi kulturális-műsort a Fő téren rendezték, ahol az új kenyér szentelésén Huszár Máté alpolgármester köszöntötte a megjelenteket. Beszédében rámutatott: a kenyér az ember számára az életet, a megélhetést, az otthont jelenti. Manapság már legtöbbünknek magától értetődően kerül kenyér az asztalára, de a szemlesütés, a föl nem ismerés mellett őszintének kell lenni. Hazánkban még mindig sokan vannak, közöttük megannyi gyermek, akinek bizony a napi betevő nem ilyen magától értetődő. A családnak, a hazának kötelessége gondoskodni, lehetőséget teremteni, és felszámolni ezt az állapotot. Szent István király szellemisége jó iránytű, mely megmutatja, hogy közösségben és egységben kell gondolkodni.

20160821_augusztus20_4

A Fő téri ünnepségen felvágták 2016 győztes ország tortáját, az Őrség zöld aranyát, melyet Szó Gellért, a salgótarjáni G&D Kézműves Cukrászat fiatal mestere készített. Az immár kétszeres győztes cukrászdát Salgótarján Emlékéremben részesítette Fekete Zsolt polgármester, aki az elismerést Szó Dánielnek adta át.

20160821_augusztus20_1

A délután folyamán fogadták a Nemzetközi Nógrád Maraton – a Losonc-Salgótarján közötti futóverseny – befutóit, eredményt hirdettek, majd a nap további részében zenés, szórakoztató programok és kutyabemutató várt a közönséget.

Az augusztus 20-i ünnep a hagyományos tűzijátékkal ért véget.

SONY DSC

Megkezdődött az uniós források felhasználása

20160819_sajtotajekoztato

2016. augusztus 19-én Zagyvarónán, a Vadvirág Tagóvodában tartott sajtótájékoztatót Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere abból az alkalomból, hogy az ottani „kapavágással” megkezdődött a 2020-ig tartó uniós pénzügyi ciklus Salgótarjánnak megítélt 9,2 milliárd forintos forrásának felhasználása.

Mint ismert, Salgótarjánnak 2020-ig 9,2 milliárd forintos Európai Uniós támogatás áll rendelkezésére fejlesztésekre. A városi önkormányzat az összeg ismeretében készítette el Salgótarján Területi Integrált Programját, melynek keretében meghatározták az óvodafejlesztési elképzeléseket.

– Az első körös pályázatok benyújtásakor meghatározott elvek mentén döntöttünk arról, hogy Salgótarján mely területeit, mely épületeit kívánjuk fejleszteni, korszerűsíteni. A legfontosabb, hogy olyan intézményeinket újítsuk fel, amelyeknél eddig rengeteg pénz úszott el a rezsire, az elavult fűtési rendszereken, nem megfelelő szigetelésen, erodálódott csöveken – említette tájékoztatóján a polgármester.

A felújításra szoruló intézmények közé tartozik a Vadvirág Tagóvoda is, melyet a gyermeküket oda járató szülők szeretnek és becsülnek, és a környékbeliek fontosnak tartják, hogy a zöldövezetben, a belvároshoz képest nyugodtabb környezetben tudhassák gyermekeiket. A Vadvirág Tagóvoda felújítása 148 millió forintos pályázati támogatásból valósul meg. A munkálatok megkezdődtek, a tervek szerint a gyermekek 2017. első negyedévében vehetik birtokukba.

– A Vadvirág mellett más-más fejlesztési keretekből, de szándékunkban áll felújítani az Acélgyári úti Hétszínvirág, a baglyasi, a Kemerovó körúti, a Meredek úti Pitypang, a besztercei Gyermekkert óvodákat és a belvárosi Mackóvár Központi Óvodát is – tájékoztatott Fekete Zsolt, aki azt is elmondta, hogy a baglyasi és a körúti óvodákra együttesen 123 milló, míg az Acélgyári úti Hétszínvirág ovira 144 millió – már megítélt – forint áll rendelkezésre. A Pitypang és a besztercei Gyermekkert óvodák esetében az előfelméréseknél tartanak. Az önkormányzat várhatóan az idén ősszel megnyíló pályázati lehetőségre adja be konkrét forrásigényét.

A városközponti óvodák felújítása keretében a Mackóvár óvodában a rekonstrukcióval egyidejűleg bölcsődei szobákat is kialakítanak, így növekszik Salgótarjánban a bölcsődei férőhelyek száma. Az itteni felújítás egy kivitelezésben, de két pályázati körben valósul meg. Ebből az egyikben 77 millió forint pályázati pénzről született döntés, hamarosan a projekt másik „lábára” is benyújtja forrásigényét az önkormányzat.

A sajtótájékoztatón Fekete Zsolt szólt a Csokonai út felújításáról, mely hosszú idő óta áldatlan állapotban van, és régi igény ennek az útnak a felújítása. A 411 millió forintos fejlesztés tervezett befejezése 2017 novemberében várható.

Mint a polgármester elmondta, döntésre vár még több projekt, így a Beszterce tér felújítása, ahol a lakosság véleményének kikérésével szeretnék megszépíteni a teret. Ebben a „körben” várják a zagyvarónai Bátki József Művelődési Ház, valamint a Karancs és Bányász utak felújítására, a Vásártéren védőnői és fogászati ügyeleti rendelő és az Acélgyári úton orvosi rendelő kialakítására benyújtott pályázataikra a megítélendő támogatási összegeket.

Forgalomkorlátozás a belvárosban augusztus 20-án

A Nógrád Megyei Rendőr-főkapitányság értesíti a járművezetőket és az üzemeltetőket, hogy az augusztus 20-i nemzeti ünnep tiszteletére szervezett ünnepségek zavartalan lebonyolítása érdekében az alábbi forgalomkorlátozások lépnek életbe:
2016. augusztus 20-án 15 órától 23 óráig Salgótarjánban a Rákóczi úton, a Pécskő út és Karancs Szálló közötti szakaszon teljes útlezárás lesz érvényben.
Kerülni az Arany János út és a Március 15. út irányába lehet.

(Forrás: police.hu)

Folynak a Nemzetközi Nógrád Maraton előkészületei

20160816_maraton

Augusztus 20-án első alkalommal rendezik meg a Nemzetközi Nógrád Maratont, Losonc és Salgótarján között.

A két város önkormányzata hagyományteremtő szándékkal szervezi meg a versenyt nemzeti ünnepünkön, de a viadal szlovák részről illeszkedik a napokban zajló losonci városi napok rendezvénysorozatba.

Az első verseny főszervezője Losonc, ezért a verseny rajtja is ott lesz 15 órakor, míg a cél a salgótarjáni Fő tér. A maraton útvonala: Losonc, Fülekkelecsény, Fülekkovácsi, Perse, Sávoly, Fülek, Fülekpüspöki, Ragyolc, Sátoros, Somoskőújfalu, Salgótarján, a szervezők öt kilométerenként készülnek frissítővel.

A különböző kategóriákban (férfiak 18-39 év, 40-49 év, 50-59 év, 60 év felett; nők 18-39 év, 40-49 év, 49 év felett) lebonyolításra kerülő maratoni táv mellett három váltó kategóriában is lehetőséget biztosítanak a szervezők a futás szerelmeseinek. Férfiak, nők és vegyes kategóriában négy futónak kell (3×10 km és 1×12,195 km) egymást váltania. A versenykategóriák győztesei pénz- és tárgyjutalom díjazásban részesülnek.

A versenyre nevezni a www.behsity.sk oldalon lehet, ahol a versenykiírás és a regisztrációs oldal magyar nyelvű fordítása is megtalálható.

A lebonyolítással kapcsolatban a verseny magyarországi szervezője, a Közművelődési Nonprofit Kft. munkatársai tudnak segíteni, a +36 32 310-503-as telefonszámon.

Ahol lehetőség van rá, a futók a kiépített kerékpárúton fognak haladni, egyéb szakaszokon sebességkorlátozásra és félpályás útlezárásra kell az autósoknak számítani. A verseny biztonságos lebonyolításhoz a szervezők kérik az autósok türelmét és együttműködését!