Ösztöndíjas diákokat köszöntöttek a városházán

December 15-én a Városházán átadták a Salgótarján Jövőjéért Közalapítvány felsőoktatási ösztöndíjait. Az átadón Fekete Zsolt polgármester köszöntötte a megjelent diákokat, szüleiket és beszédében reményét fejezte ki, hogy tanulmányaik befejezése után a fiatalok Salgótarjánban, a maguk, a közösség és a város érdekében fogják tudásukat kamatoztatni.

Pakodi Beáta, a Salgótarján Jövőéért Közalapítvány kuratóriumi elnöke elmondta, hogy ez alkalommal harminchárom pályázatot bíráltak el, amelyből harminc felelt meg a kiírásoknak. Az önkormányzat ezt a programot másfél millió forinttal támogatja. A közalapítvány további célja a Bursa Hungarica felsőoktatási önkormányzati ösztöndíj rendszerben a hátrányos helyzetű hallgatók segítése.

Ösztöndíj-programokon keresztül idén az előző évben mintegy kilencven felsőfokú tanulmányait végző diák tanulmányainak támogatásához járult hozzá a város önkormányzata.

FacebookWhatsAppTwitterEmail