Tanévnyitó az ötven éves iskolában

Ötvenedik alkalommal nyitottak tanévet a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium Székhelyintézményben – közismert nevén a Gagarin Általános Iskolában. Az első becsengetést idén egy különleges tanévnyitó ünnepség előzte meg, amelyen az első osztályba érkező kicsiket a fél évszázados oktatási intézmény egykori tanulói kísérték első lépéseiknél a suli falai között. A barátságos, családias hangulatú rendezvényen több, a Gagarin 1967-es átadásánál már tanító pedagógus is részt vett.

Városunk képviseletében Dániel Zoltán mondott beszédet. Az alpolgármester, aki egykor maga is az iskola tanulója volt, beszédében arról szólt, hogy van mire büszkének lenni a fél évszázados intézménynek és az eddigi eredmények alapján van mire alapozni a jövőt, valamint elismeréssel szólt az iskola mindenkori vezetőinek, tanárainak, dolgozóinak munkájáról, amellyel ezekhez az eredményekhez hozzájárultak.

Az alpolgármester úgy fogalmazott: „az épület és a tantermek önmagukban élettelenek, az iskola valódi meghatározói a pedagógusok, a benne tanuló diákok és kapcsolatrendszerük, hagyományaik, ünnepeik. A Gagarin előző évtizedeit ezek tették egyedivé, feledhetetlenné”.

Az ünnepélyes köszöntő beszédek mellett néptáncosok produkciója színesítette a tanévnyitót, a nagyobb diákok pedig az iskolai mindennapokat jellemző helyzetekből összeállított, vicces műsorral kedveskedtek az elsősöknek. Az iskola múltját az öregdiákok által elmondott személyes történeteken kívül egy régi fotókból és az elmúlt ötven év iskolai életét bemutató tárgyakból nyílt kiállítás is segített megeleveníteni. Amíg a felnőttek felidézték a múltat, a közel száz elsős megkezdte az ismerkedést tanáraikkal, osztálytársaikkal és a sulival.

FacebookWhatsAppTwitterEmail