Megölte őket a gyűlölet, őrizze emléküket a szeretet

A salgótarjáni zsidó temetőben tartottak megemlékezést június 18-án vasárnap, a Mártírok Emléknapján.

Az eseményen Salgótarján városát Fekete Zsolt polgármester képviselte, aki beszédében megemlékezett a helyi áldozatokról és a holokauszt máig érvényes tanulságairól szólva hangsúlyozta, hogy vannak olyan tragikus események, amelyeket nem tudunk és nem is szabad elfelejtenünk, ezek közé tartozik a holokauszt. „A tragikus sorsok érző embereket rejtenek, akik éltek, örültek, bánkódtak. Olyan emberek, akik kezében nem volt fegyver, esélyük sem volt, hogy megvédjék magukat” – fogalmazott Fekete Zsolt.

Goldmann Tamás, a MAZSIHISZ alelnöke a megemlékezőkhöz szólva köszönetet mondott, hogy vallástól, felekezeti hozzátartozástól függetlenül sokan részt vettek az eseményen. Mint fogalmazott, fontos ez azokban az időkben, amikor a múlt emberei egyre nagyobb hangot kapnak. Mint a Magyarországi Zsidó Hitközségek Szövetségének alelnöke szeretné, hogy a zsidó közösségek tagjai azt érezzék, hogy biztonságban vannak, törődnek velük. Ezt követően arról is beszélt, hogy mit jelent a ma emberének a Mártírok napja, külön kiemelve a fiatal generációk figyelmének ráirányítását az olyan értékekre, mint a szabadság, a tolerancia és a hagyománytisztelet.

Markovics Zsolt főrabbi emlékező beszédét az életről vagy halálról döntő „Wie alt bist du?” (Hány éves vagy?) kérdés köré építette, az egyes ember életének jelentőségét történelmi kontextusba helyezve. A haláltáborokba elhurcoltak e kérdés alapján másodpercek alatt vesztették el szüleiket, gyermekeiket, házastársaikat.

A Füleki úti zsidó temetőben található, a holokauszt másfél ezer helyi áldozatának nevét megörökítő falnál a megjelentek a hagyományoknak megfelelően emlékkavicsokat helyeztek el.


Fekete Zsolt polgármester Szegő Andorné holokauszt túlélővel.

(Az eseményről készített felvétel hamarosan megtekinthető lesz a városi televízióban.)

FacebookWhatsAppTwitterEmail