Városfejlesztési kérdőívek

Tisztelt Városlakók!

Felkérünk minden salgótarjáni lakost és szervezetet, amennyiben teheti, járuljon hozzá Salgótarján városfejlesztési dokumentumainak kidolgozásához. Az Integrált Településfejlesztési Stratégia egy részletes, középtávú fejlesztési program, amely tartalmazza a város célkitűzéseit, és meghatározza az egyes városrészeken belül fejlesztendő területeket is. Ennek felülvizsgálata indult el a napokban, a folyamat várhatóan az év végéig tart. Fontosnak tartjuk a véleményüket, így osszák meg velünk azon javaslataikat is, melyek Önök szerint a város fejlődését szolgálnák, melyekre Önök szerint a legnagyobb szükség lenne.

A honlapon augusztus 6-ig lesz elérhető a két kérdőív, amelynek segítségével elmondhatja véleményét és javaslatait.

A kitöltést előre is köszönjük!

FacebookWhatsAppTwitterEmail