Fiatalos program, de nem csak fiataloknak

„Mit keresel itt? #Slgtrjn” címmel kötetlen beszélgetést szervez a Salgótarjáni Ifjúsági Információs és Tanácsadó Iroda és a salgótarjáni Speak Smart csapata július 29-én, 17 órától a SITI konferenciatermében. A találkozó célja a perspektíva-keresés, elsősorban a helyi fiatalok számára. A fórumon nem csak ők, de elismert szakemberek is elmondják majd véleményüket, meglátásaikat egy-egy, az ifjúságot érintő és érdeklő téma kapcsán.

A salgótarjáni Speak Smart csoport közel egy éve tevékenykedik a nógrádi megyeszékhelyen. Az önszerveződő fiatalos formáció elsősorban belvárosi gerillakertészkedés, a Kálvária padjainak kifestése vagy éppen a „Kattanj rá!” elnevezésű ifjúsági fotósmaraton kapcsán lehet ismert már sokak számára.

Soron következő akciójuk a találkozásról, a párbeszédről, az ötletelésről, az innovációról és Salgótarján jövőjéről szól, a témákat elsősorban a fiatalok szemszögéből megvilágítva:
– Hogyan, miként látják a fiatalok Salgótarjánt?
– Mit vár az ifjúság Salgótarjántól, milyen igénye van a helyi fiataloknak?
– Mit tudnak tenni a helyi fiatalok szülővárosukért?
– Mit lehetne kihozni Salgótarjánból, a helyi adottságok figyelembe vételével?
Többek között ezekre a kérdésekre keresik a választ a szervezők.

A fórumhoz egy kiállítás is kapcsolódik. A tárlat a közelmúltban megrendezett „Kattanj rá!” ifjúsági fotósmaraton legjobb képeit mutatja be.

Szelektív hulladékgyűjtés városszerte

20160727_szelektiv_hulladek

Kihelyezésre kerültek Salgótarjánban a szelektív hulladékgyűjtők a városszerte korábban már kialakított „hulladékgyűjtő szigeteken”. A Kelet-Nógrád Térségi Hulladékgazdálkodási Társulás a szolgáltatási terület nagyobb városaiban kezdte a kihelyezéseket, így Salgótarján gyakorlatilag teljes területén már biztosítottá vált a lakosság számára a környezetkímélő és a minél nagyobb hatékonyságú újrahasznosítást elősegítő szelektív hulladékgyűjtés. A tervek szerint a konténereket minden második héten ürítik. Az összegyűjtött papír, műanyag és üveg hulladékot a feldolgozás előtt ellenőrzik, fontos azonban, hogy a lakosság is figyelmet fordítson arra, hogy a jelölt gyűjtőkbe ne kerüljön más jellegű háztartási hulladék.

(Kép forrása: Salgótarjáni Városi Televízió)

Múzeumi tábor Mesterek és mesterségek címmel

2016. augusztus 1-5-ig a Dornyay Béla Múzeum minden nap reggel 8-tól 16 óráig biztosít szórakoztató elfoglaltságot a résztvevőknek. A múzeumi tábor ideje alatt a gyerekek megismerkedhetnek a múzeum állandó és időszaki kiállításaival, betekintést nyerhetnek a régész, tűzoltó, rendőr, bányász, pék munkájába. A hét folyamán ellátogatnak Hollókőre, ahol különböző népi mesterségeket próbálhatnak ki a tábor résztvevői. Bővebb információ a Dornyay Béla Múzeumban a +36 32 520-700 vagy Kovácsné Kis-Simon Éva táborszervezőnél a +36 20 444-6364 telefonszámon kérhető.