Sok látogatót vonzott a Múzeumok Éjszakája

Több száz érdeklődő kereste fel Salgótarján múzeumait, kiállítóhelyeit a Múzeumok Éjszakáján június 24-én.

A rendezvény megnyitóját a Dornyay Béla Múzeum Bányászati Kiállítóhelyén tartották, ahol a látogatók szakértők tárlatvezetésével ingyenesen nézhették meg városunk bányamúzeumának gyűjteményét, a
a gyerekek pedig bányamanó képzésen és kézműves foglalkozásokon vehettek részt.

A vendégeket Dániel Zoltán alpolgármester köszöntötte, aki beszédében a Múzeumok Éjszakájának tanítva szórakoztató és szórakoztatva tanító rendezvényeinek sokszínűsége és az igényes kikapcsolódást
kínáló kulturális rendezvény egyre növekvő népszerűsége mellett a múzeumok modern szerepéről is szólt. Az alpolgármester szerint múzeumaink ma már elsősorban nem a múltba révedést, hanem az ismeretek megszerzése révén jelen és jövő felé megnyílást segítik.

A bányamúzeumnál lévő rendezvényekkel párhuzamosan a Dornyay Béla Múzeum is egész este nyitva állt az érdeklődők előtt, akik a múzeum kiállított műalkotásainak megtekintésén kívül koncerteket és előadásokat is meghallgathattak, például Szent Iván éjjeléről, a tűz kultúrtörténetéről és a hozzájuk kötődő népi hiedelmekről. Bűvészverseny, nyomozós játék és múzeumpedagógiai foglalkozások is színesítették a programot. Sőt, a városi kulturális események mellett a Magyar Honvédség Katonai Igazgatási és Központi Nyilvántartó Parancsnoksága fegyverbemutatót tartott a helyszínen és toborzási információkkal várták a honvédelem iránt érdeklődőket.

Az est zárásaként a Bányamúzeumnál tűzzsonglőrök szórakoztatták a nézőket és a Sisere Gyermektáncegyüttes adott elő Szent Iván tüzéhez kötődő műsort, amelybe végül a közönség is bekapcsolódhatott.

Tájékoztató a Karancs-Bányász út felújításáról

Július első felében a – közműegyeztetések előrehaladásának függvényében – megkezdődnek az 1,5 milliárd Ft-os állami támogatásból finanszírozott Karancs út – Bányász út felújítási munkái. Az építési munkaterület a közbeszerzési eljárás nyerteseként a vállalkozó FORT-BAU THERM Kft. részére átadásra került, a munkálatok 2018. június elejéig tartanak.

A felújítás kapcsán megújulnak az út és járdaburkolatok, parkolósáv készül, a Bányász úton új járda is kialakításra kerül. Rendeződik az utak csapadékvíz elvezetése, a Karancs úti csapadékcsatorna elbontásra kerül, helyette új készül. Az elavult ivóvíz vezetékek a bekötő vezetékekkel együtt szintén elbontásra kerülnek, helyettük új készül. A hiányzó szennyvíz bekötő vezetékek közterületen az ingatlanhatárig kiépítésre kerülnek. Az útfelújításhoz kapcsolódóan ÉMÁSZ beruházásban kábel és közvilágítás rekonstrukcióra is sor kerül.

A munkálatokat a kivitelező közműkiváltásokkal kezdi, majd azt követi a közlekedési felületek felújítása. A munkavégzés forgalomkorlátozással jár, a jelentősebb változásokról a kivitelező a lakókat előzetesen értesíteni fogja. Az esetleges kellemetlenségekért az önkormányzat és a kivitelező a közlekedők és a Karancs, Bányász úti lakók megértését és türelmét kéri.

Tűzgyújtási tilalom

BM Katasztrófavédelem tájékoztatása szerint az ország teljes területére vonatkozó tűzgyújtási tilalmat rendeltek el június 20-án. Tűzgyújtási tilalom idején tilos tüzet gyújtani az erdőterületeken, valamint a fásításokban és az ezek 200 méteres körzetén belül lévő külterületi ingatlanokon. Ide értendők a felsorolt területeken található tűzrakó helyek, a vasút és közút menti fásítások, de tilos a parlag- és gazégetés is. A tilalom visszavonásig érvényes.

Bővebb információ:

www.katasztrofavedelem.hu

www.erdotuz.hu