Rodolfo kiállítás a Dornyay Béla Múzeumban

A legendás magyar bűvész, Rodolfo életét és művészetét bemutató kiállítás nyílt május 19-én a Dornyay Béla Múzeumban. A tárlat célja elsősorban Gács Rezső emlékének ápolása, életművének és művészi hagyatékának gondozása, de a múzeum látogatói természetesen a híres trükkökről is megtudhatnak egy s mást.

Gács Rezső abban hitt, hogy igazi sikert csak a kitartó és szorgalmas munkával lehet elérni, ezért amikor Rodolfoként a porondra lépett soha nem mágusként vagy varázslóként, hanem bűvészként jelent meg a nagyérdemű közönség előtt. Híres mondása, vagyis „sose a számat figyeljék, hanem a kezemet, vigyázat, csalok!” is ezt jelezte nézőinek.

Shah Gabriella, a Dornyay Béla Múzeum igazgatója a tárlatot a látogatók figyelmébe ajánlva felhívta a figyelmet arra, hogy Rodolfóról ma már csak az idősebb generációnak vannak személyes emlékei, ezért fontos feladat a felnövekvő korosztály számára is elérhetővé, megismerhetővé tenni az ilyen kiemelkedő művészek munkásságát. A megnyitón részvevő gyerekek kipróbálhattak és megtanulhattak néhány bűvésztrükköt, amelyben Csongrádi Béla „Káró” bűvész volt segítségükre. A mostani kiállítás egy, elsősorban a családokat megszólító múzeumi programsorozat első állomása.

A megnyitón szintén részt vett Dániel Zoltán alpolgármester, aki Gács Rezső páratlan előadói tehetségét és személyiségét méltatva elmondta, hogy Rodolfo legnagyobb varázslata – a mutatványain túl – közönségének felemelése volt a mindennapok valóságából éppúgy, mint a történelmi korok fájdalmaiból. Elhitette, hogy minden lehetséges és visszaadta a reményt egy háborúban, félelemben és nélkülözésben edzett korban.

Megemlékezés a Győzelem napján

A második világháború lezárására emlékeztek május 9-én Salgótarjánban, a Győzelem napja alkalmából. A hagyományoknak megfelelően a megemlékezők Vigh Tamás Kossuth-díjas szobrász a „Szarvas győzelme” elnevezésű alkotásánál hajtottak fejet a békét kivívó hősök előtt és helyezték el az emlékezés koszorúit, virágait.

A náci Németország feltétel nélküli megadását rögzítő dokumentumot 1945. május 7-én írták alá és a békeegyezmény a rákövetkező napon este lépett érvénybe. A Győzelem napját ezért Európa különböző országában május 8-án vagy 9-én ünneplik. Május 9. egyben az európai egység alapjai megteremtésének évfordulója is, mert Robert Schuman francia külügyminiszter 1950-ben ezen a napon hozta nyilvánosságra ambiciózus tervét. Schuman azt javasolta, hogy a Franciaország, Nyugat-Németország, Olaszország, Hollandia, Belgium és Luxemburg gazdaságának alapját jelentő ipari ágazatokat egy közös főhatóság alá rendeljék. Ez lett az Európai Szén- és Acélközösség, amelyből később az Európai Unió kifejlődött.

Molnár Károly önkormányzati képviselő a koszorúzás résztvevőinek elmondott kötetlen beszédében arról szólt, hogy napjainkban még aktuálisabb és fontosabb a megemlékezés e napon, mert megmutatja a szabad nyugati világhoz tartozásunkat, európaiságunkat. Mint fogalmazott: van alapja annak, hogy az Európai Unióban a helyünk.

Felhívás óvodai beiratkozásra

FELHÍVÁS ÓVODAI BEIRATKOZÁSRA a 2017/2018. nevelési évre

IDŐPONTOK:
2017. május 9. (kedd) 08.00-18.00 óráig
2017. május 10. (szerda) 08.00-18.00 óráig

A pótbeiratkozás napja:
2017. május 17. (szerda) 08.00-18.00 óráig

A körzet szerinti központi-és tagóvodákban ezeken a napokon várják a 2017/2018. nevelési évre beiratkozókat.
Felhívom a szülők figyelmét, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni.

Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2017. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket, vagyis előfelvételis jelentkezők)
is a fenti időpontban szíveskedjenek jelezni a tagóvodákban.

Az óvoda valamennyi feladatellátási helyén az alapító okirata alapján biztosított az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű – különleges bánásmódot igénylő, a szakértői bizottság véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem – vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő gyermekek óvodai nevelése.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító (születési anyakönyvi kivonat vagy személyi igazolvány)
a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa

Az óvodai felvételről az óvoda vezetője dönt, és erről írásban értesíti a szülőt 2017. június 7. napig.
Az óvodavezető felvételt elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni, amelyet Salgótarján Megyei Jogú Város jegyzőjének címezve, de a döntést hozó óvoda címére kell egy példányban írásban benyújtani a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül.
A szülő, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles legkésőbb 2017. június 1. napig írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
Az a szülő, aki a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdésben foglaltak alapján felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, 2017. május 9. napig nyújthatja be kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247.§-a értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el. A szabálysértés pénzbírsággal is büntethető, melynek mértéke százötvenezer forintig terjedhet.

Salgótarján, 2017. március 27.

Tóthné dr. Kerekes Andrea s.k.
jegyző