A második világháborút követő esztendő igen nehéz gazdasági körülményei között Magyarországon a bányászokra hárult a feladat, hogy az ország energia-ellátásához, az ipari termeléshez és a lakosság tüzelőanyag igényének kiszolgálásához szükséges és gyakorlatilag az egyetlen energiahordozót, a szenet kitermeljék.
Az ország teljes szénszükséglete abban az időben mintegy 2000 vagon volt, de ennek csak háromnegyedét tudták a bányák kitermelni. Nagy léptékű termelési verseny kezdődött, amelyben a rendkívül nehéz körülmények között dolgozó nógrádi bányászok kiemelkedő teljesítményt értek el. A korábbi napi 352 vagon mennyiségű kitermelést 557-re tudták emelni, így környékünk bányái az országos napi szükséglet negyedénél is több szénnel járultak hozzá hazánk újjáépítéséhez.
A széncsata emlékét Salgótarjánban, a Zemlinszky Rezső utcában lévő Nógrád Megyei Kormányhivatal épületén elhelyezett emléktábla őrzi, itt szervezték és irányították a versenyt 1946-ban.
A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Bányász Nyugdíjas Szakszervezet Városi Szervezete által rendezett koszorúzási ünnepségen a széncsata 71. évfordulóján Fekete Zsolt polgármester mondott ünnepi beszédet. A polgármester tisztelettel és elismeréssel szólt arról a 12 ezer nógrádi, jelentős részben salgótarjáni bányászról, akik a mostoha munkafeltételek között kimagasló termelési eredményeket értek el, hozzájárulva a háború utáni magyar gazdaság stabilizálásához, az áramellátás biztosításához és a lakossági ellátás javításához.
Fekete Zsolt ünnepi beszédében kihangsúlyozta, hogy hitet és energiát kell merítenünk a várossá válásunk alapjait lerakó bányászok elismerésre méltó teljesítményeiből, hiszen ma különösen nagy szükségünk van az összefogásra és a helytállásra Salgótarján múltjáért, jelenéért és jövőjéért.
