Kiállítással, kulturális műsorral és az iskola névadójának űrrepülését felidéző bemutatóval ünnepelték a Gagarin Általános Iskola fennállásának 50. évfordulóját.
Mravcsik Sándor, a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégium igazgatója a jubileum alkalmából köszönetet mondott az iskola pedagógusainak, akik az elmúlt ötven tanév során átadták a gyermekeknek mindazt a tudást, amely felkészítette őket a felnőtt életükre.
Fekete Zsolt polgármester és Huszár Máté alpolgármester meghívott vendégként vettek részt a rendezvényen. Az intézmény korábbi igazgatói és tanárai mellett a gömöralmágyi testvériskola igazgatója is megtisztelte jelenlétével az ünnepséget.
www.salgotarjan.hu
Balázs Jánosnak állítanak emléket szabadtéri tárlattal

Balázs János nemzetközileg is elismert, roma származású salgótarjáni festőművésznek, költőnek állítanak emléket egy szabadtéri tárlattal a „Sakkozzuk ki!” városszépítő egyesület önkéntesei. Közösségi festéssel, előre elkészített látványtervek alapján látnak munkához az aktivisták szombaton és bárkit szívesen fogadnak, aki kedvet érez részt venni az alkotásban. Balázs Jánosnak a Pécskő út elején található szobra mellett a művész festményeinek hangulatát idéző színeket kapnak a falak, a felület központi részére pedig egy montázst festenek fel. A tárlatot vasárnap délután nyitják meg.
Bővebb információ: Balázs János szabadtéri kiállítás
Kulturális programok a költészet napján

Országszerte színes programokkal, felolvasásokkal, zenével, könyvbemutatókkal és más kulturális rendezvényekkel ünnepelték a magyar költészet napját április 11-én, József Attila születésének évfordulóján. Salgótarjánban a Balassi Bálint Megyei Könyvtárban irodalmi műsort hallgathattak meg az érdeklődők, amelyben a Zenthe Ferenc Színház művészeinek előadásában József Attila versei hangzottak el.
Nagy Mónika, a könyvtár igazgató-helyettese szerint bár napjainkban nehéz a versekről beszélni, ezek az alkotások mégis sokat segíthetnek mind örömteli, mind nehéz pillanataink megélésében. A fiatalokhoz szólva azt javasolta, hogy olvassanak minél többet akár könyvekből, akár az interneten megkeresve a legszebb verseket vagy azokat, amelyek a világot is képesek voltak megváltoztatni.
Dániel Zoltán alpolgármester örömét fejezte ki, hogy városunkban évről évre sokan részt vesznek a költészet napjának rendezvényein. Az alpolgármester szerint a tény, hogy a költészetnek ünnepe, a jó versnek pedig tisztelete és megbecsülése van hazánkban reményt ad arra, hogy még húsz év múlva is lesz mit ünnepeli ezen a napon.
Az alpolgármester szerint a versek olyan élményt nyújtanak, amelyek akár egy egész életre meghatározó erővel bírnak. „A legtöbb embernek van kedvenc verse, ami kézen fogva vezeti élete során és segít eligazodni az érzelmek és a világ dolgaiban” – fogalmazott Dániel Zoltán.
A művelődési központban József Attila domborművénél, a Fő téren pedig Radnóti Miklós szobránál helyeztek el virágokat minden magyar költő tiszteletére.
Felavatták Szepesi József emléktábláját

A Vásártéren, egykori otthonának falán avattak emléktáblát Szepesi József költő, író, szerkesztő születésének 70. évfordulóján április 6-án. Az eseményen egykori barátok, kollégák és családtagok mondtak emlékező beszédeket és olvastak fel részleteket a művész írásaiból.
Városunk nevében Dániel Zoltán alpolgármester méltatta Szepesi József életművét, az 1970/80-as években Salgótarján lokálpatrióta és kulturális életében betöltött szerepét, illetve a helyi cigány közösség identitástudatának ápolását máig is segítő művészetét.
