A járványügyi helyzetben is folyamatos a toborzás

( A Magyar Honvédség hirdetménye. )

A Magyar Honvédség a koronavírus járvány miatt egyik napról a másikra munkájukat vesztett embereknek is szeretne alternatívát kínálni.

A kialakult gazdasági helyzetben sok ember megélhetése került veszélybe. A honvédség őket is szeretné megszólítani, biztos megélhetést és kiszámítható pályaképet kínálva számukra. A toborzás folyamatos országszerte, a szakemberek azonban arra kérik az érdeklődőket, hogy első körben lehetőség szerint inkább telefonon vagy e-mailben keressék őket, elérhetőségeik megtalálhatók a www.hadkiegeszites.hu oldalon.

Az érdeklődők kétféle szolgálati forma közül választhatnak: a szerződéses katonai szolgálat folyamatos munkaviszonyt biztosít, míg a tartalékos szolgálat azoknak szól, akik tanulmányaik vagy meglévő munkahelyük mellett szeretnének részt vállalni a honvédelmi feladatokból. A jelentkezési feltételek közt szerepel a magyar állampolgárság, az állandó belföldi lakóhely, a betöltött 18. életév, a büntetlen előélet, valamint az egészségügyi, fizikai és pszichológiai alkalmasság.

A megbízható fizetésen és a béren kívüli juttatásokon kívül változatos munkakörülmények, valamint számos szakmai kihívás várja a leendő katonákat: nálunk a tehetségtől, a hozzáállástól és a kitartástól függ, hogy ki milyen sikeres lesz, a honvédség pedig támogatja a katonák további szakmai fejlődését. Sokan a katona szó hallatán egyből a terepen lévő, aktív harcoló katonára gondolnak, viszont a támogató beosztások (pl. ápoló, logisztikus, pénzügyes) ugyanolyan fontos szereppel bírnak és – nem utolsó sorban – lehetővé teszik a munkavállalóknak, hogy a korábban megszerzett civil képesítéseiket is hasznosíthassák.

Személyes jelentkezésre a megszokott rendben, hétfőtől csütörtökig 8:00-15:30 óra között, pénteken pedig 8:00-12:00 óráig van lehetőség. A toborzóiroda munkatársai kérik ügyfeleiket, hogy amennyiben a személyes ügyintézés mellett döntenek, előzetesen jelezzék érkezésüket telefonon, vagy elektronikus úton, elkerülve a járványügyi rendszabályok miatt előforduló várakozást.

MAGYAR HONVÉDSÉG
KATONAI IGAZGATÁSI ÉS KÖZPONTI NYILVÁNTARTÓ PARANCSNOKSÁG
3. Katonai Igazgatási és Érdekvédelmi Iroda
Cím: 3100 Salgótarján, Bartók Béla út 10., Telefon: 32/416-622;
E-mail: nograd.toborzo@regiment.hu

Felhívás

Az új koronavírus-járvány, amely rövid idő alatt világméretűvé vált, alapvetően változtatta meg mindannyiunk életét. Hazánk négy, orvosokat képző egyeteme – a Semmelweis Egyetem, a Szegedi Tudományegyetem, a Pécsi Tudományegyetem, a Debreceni Egyetem – és a Központi Statisztikai Hivatal (KSH) közreműködésével kérdőíves felméréssel támogatott szűrővizsgálatot indított a 14 éves és annál idősebb lakosok körében május 1. és 14. között.

A kutatás célja, hogy pontosan, az egész országra érvényes módon feltérképezze a koronavírus-fertőzés elterjedtségét.

Salgótarján település is bekerült a mintába, így a településén élők közül 77 előre kiválasztott személy önkéntes, ingyenes szűrővizsgálatára kerülhet sor.

A személyek kiválasztása reprezentatív véletlen mintavételen alapul, mely lehetőséget ad arra, hogy korcsoportos és regionális bontásban is megismerjük hazánk népességének fertőzöttségét.
A felvételben résztvevők a szűrővizsgálatot megelőzően egy kérdőívet is kitöltenek, így fontos információkhoz juthatunk többek között a kockázati tényezőkről.

A felvételre kijelölt személyek közvetlen értesítést, felkérő levelet kapnak Ügyfélkapun, telefonos megkereséssel vagy postai úton. A szűrővizsgálatokra előre meghatározott helyszíneken és időpontokban kerül sor, de az idős, vagy beteg emberek esetén az otthonukban is elvégzik a szűrést.

A mintában szereplő minden egyes résztvevő kulcsszerepet játszik a járvány elleni küzdelemben, mivel sok, hozzá hasonló embert képvisel, ezért tisztelettel kérem a kiválasztott személyeket, hogy vegyenek részt a szűrésben!

Fekete Zsolt
polgármester

Polgármesteri közlemény

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármesterének közleménye:

Tisztelt Salgótarjániak!

A kijárási korlátozást a kormány városunkra nézve is megszünette azzal, hogy a 65 éven felüliek továbbra is a 9-12 óráig tartó idősávban látogathatják az üzleteket, míg a 65 éven aluliak ezen időszak előtt és után, kötelező a másfél méteres távolság megtartása, az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön kötelező a szájmaszk viselése, valamint a szabadidős sportok, a versenysportok edzései megtarthatóak. A helyi piacok esetében pedig a kormányétól eltérő szabályokról rendelkezhetünk.

Ennek függvényében itt Salgótarjánban az alábbiakról döntöttünk:

  • az elmúlt hetek vásárlói visszajelzései és a kereskedői kérések alapján a salgótarjáni piacot a 65 éven felüliek délelőtt 8 és 10 óra között látogathatják, a 65 éven aluliak pedig az ezen kívül eső időszakokban. A piac a holnapi napon már ennek megfelelően várja a vásárlókat.
  • Kérjük, hogy szájmaszkot a piacon is szíveskedjenek viselni!
  • Szerdától kinyit a sportcentrum, az ott lévő játszóteret viszont lezárjuk. A sportcentrumban szerdától lehet edzéseket tartani, illetve a terület nyitva áll a hobbisportolók előtt is. Sportrendezvényeket azonban továbbra sem lehet tartani. Itt szeretném megjegyezni, hogy szeretnénk mihamarabb elindítani a városi kispályás futball bajnokságot, de az érintettek megértését kérem, ezzel még várnunk kell egyelőre. Amint úgy látjuk, hogy nagy biztonsággal megkezdhető a bajnokság, jelezni fogjuk.
  • A városban a játszótereket továbbra is lezárva tartjuk.
  • Jövő hétfőtől megnyitjuk a Városi Sportcsarnokot a sportedzések előtt. Az ott edző sportegyesületekkel a fenntartó cég munkatársai a héten egyeztetnek a beosztásról, hogy az edzések között az öltözőket, a különböző helyiségeket megfelelően lehessen fertőtleníteni.
  • Mivel a kormány visszavonta az üzletek nyitva tartási idejére és látogatására vonatkozó korlátozásokat, az önkormányzati tulajdonú bérelt helyiségek esetében a kedvezményes bérleti díj május 11-től érvényét veszti.

Kérem, hogy továbbra is legyenek körültekintőek, a vírus terjedése nem állt meg. De kellő figyelemmel, óvatossággal továbbra is megőrizhetjük egészségünket!

Vigyázzunk egymásra!

Polgármesteri közlemény

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármesterének közleménye:

Tisztelt Salgótarjániak!
Felhívom figyelmüket, hogy a május 1-jei hosszú hétvégén még érvényesek a kormány által korábban meghozott korlátozó intézkedések, azaz:

  • mindenki csak alapos indokkal hagyhatja el otthonát,
  • a 65 éven felüliek élelmiszerüzletben, drogériában, gyógyszertárban csak délelőtt 9 és 12 óra között tartózkodhatnak,
  • a 65 éven aluliak pedig az előbbi időszakon kívüli idősávokban.

Salgótarjánban a hétvégéken megszokott korlátozó intézkedések lesznek érvényben:

  • Salgótarján közigazgatási határán belül a közterületeken, ide értve a környező turista útvonalakat is, csupán az egy háztartásban élők tartózkodhatnak csoportosan (3-4 fő),
  • a nem közös háztartásban élő személyek esetén együtt közterületen maximum 2 fő tartózkodhat. Azaz 3 vagy annál több nem egy háztartásban élő személy már csoportnak minősül, és a szabályozásunk alapján szabálysértést követnek el.
    Továbbiakban is:
  • tilos a játszóterek használata,
  • a sportpályák használata,
  • kötelező a legalább másfél méteres távolság megtartása másoktól.
  • A kormány döntése alapján a virágüzletek a május 1-jei hétvégén, anyák napja közeledtével nyitva tarthatnak.

A kormány enyhítéseket jelentett be a tegnapi és mai napon, ezek MÁJUS 4-TŐL, vagyis JÖVŐ HÉTFŐTŐL lépnek életbe. Fontos kiemelni, hogy a 65 éven felüliekre továbbra is vonatkozik a 9-12-ig tartó vásárlási idősáv, ők ebben az időszakban látogathatják az üzleteket. A 65 éven aluliak pedig ezen időn kívül eső időben.
Hétfőtől az alábbiak szerint változik életünk:

  • zárt térben, vagyis az üzletekben és a tömegközlekedési eszközökön KÖTELEZŐ lesz a szájmaszk viselete, vagy legalább sállal, kendővel takarjuk el orrunkat és szánkat.
  • az üzletek időkorlát nélkül nyitva tarthatnak,
  • a kávézók és éttermek teraszaikat megnyithatják a vendégek előtt,
  • nyitva tarthatnak a strandok.
  • Az iskolák, óvodák és bölcsődék májusban még biztosan nem látogathatóak, ügyeletet viszont kötelező tartani. Ezt Salgótarjánban az óvodáinkban és bölcsődéinkben eddig is biztosítottuk.
  • Marad az ingyenes parkolás.
  • A magánegészségügyi szolgáltatásokra vonatkozó korlátozásokat is feloldja a kormány.
  • Nagyrendezvényt augusztus 15-ig biztosan nem lehet tartani.
  • Kinyithatnak a szabadtéri múzeumok és az állatkertek.
  • A másfél méteres távolság megtartása másoktól továbbra is kötelező lesz.

A kormányrendelet még nem jelent meg az enyhítésekről, ezért hétfőn fogjuk vezetőtársaimmal felülvizsgálni az általunk Salgótarján vonatkozásában meghozott korábbi intézkedéseket.
A kormányrendelet függvényében az önkormányzati döntésekről, illetve azok változásáról így hétfőn fogom tájékoztatni Önöket.

Kérem, hogy szájmaszkot, vagy kendőt már a hétvégi bevásárlások és közösségi közlekedés alkalmával is viseljenek, hogy ezzel óvjunk másokat, vigyázzunk egymásra!

Mindenkinek kellemes hétvégét, jó pihenést kívánok!