Civilek a Városért-díjat kapott a Belvárosi Nőklub

Április 9-én a városháza Dr. Förster Kálmán termében átadták a Salgótarjáni Civil Kerekasztal által 2010-ben alapított Civilek a Városért-díjat. Az elismerést minden évben olyan salgótarjáni szervezet kapja, amely közéleti tevékenységével hozzájárul a város civil társadalmának működéséhez, fejlődéséhez. Ebben az évben a díjat a Belvárosi Nőklub vehette át.

Fekete Zsolt polgármester gratulált a több mint tíz éve működő klub vezetőinek, tagjainak és elmondta, hogy a salgótarjáni civil egyesületek nagyon komoly munkát végeznek a település érdekében, kiegészítik, támogatják az önkormányzat tevékenységét és értéket teremtenek szinte minden területen. Egészségmegőrzéshez, gyermekgondozáshoz, szabadidős tevékenységekhez, kulturális programok szervezéséhez kapcsolódó munkájuk nélkülözhetetlen városunk közösségi életében.

„Salgótarján vezetésének nagyon fontos az együttműködés, mert az együtt gondolkodás, a közös munka megsokszorozza erőinket és így könnyebben tudjuk elérni céljainkat” – fogalmazott Fekete Zsolt polgármester.

A Belvárosi Nőklubot méltatva Bódi Györgyné Dr., a Civil Kerekasztal elnöke arról szólt, hogy a nőklub nem csak résztvevője, hanem sok esetben szervezője és lebonyolítója is a városi eseménynek, illetve aktív munkájukra a Civil Kerekasztal és az Időügyi Tanácsban is számítanak.

Az oklevelet és a díjat jelképező műalkotást, amelyet Birkás Babett képzőművész alkotott Stark Lászlóné, a Belvárosi Nőklub vezetője vette át.

A Balassi Bálint Megyei Könyvtár és a Salgótarjáni Civilekért Közhasznú Alapítvány szintén elismerésben részesült.

FacebookWhatsAppTwitterEmail