Emlékezés a Holokauszt salgótarjáni áldozataira

A holokauszt salgótarjáni áldozatainak tiszteletére tartottak megemlékezést ma délelőtt Salgótarjánban. Városunk tisztségviselői és polgárai közösen hajtottak fejet és helyezték el az emlékezés virágait a Főposta falán lévő emléktáblánál.

Dániel Zoltán alpolgármester mondott beszédet, amelyben az emlékezés, az embertársaink iránti felelősség és az emberi méltóság minden körülmények közötti megőrzésének fontosságáról szólt.

“A holokausztra való emlékezés, a felelősségérzet kialakítása kikerülhetetlen erkölcsi követelmény önmagunkkal és minden olyan embertársunkkal szemben, akit elért vagy fenyeget bármely hasonló tragédia. Ugyanakkor nemcsak morális feladat, de társadalomfejlődésünk nagy leckéje is, hiszen csak felelős polgárok alkothatnak erős és önbizalommal rendelkező nemzetet. Amikor ma közösen fejet hajtunk a holokauszt salgótarjáni áldozatainak emléke előtt, akkor hitet teszünk amellett, hogy az emberi élethez és méltósághoz való jog minden embert megillet, és ehhez mi, minden körülmények között ragaszkodunk” – mondta beszédében Dániel Zoltán.

A megemlékezésen közreműködött Tóth Tibor hegedűművész és Szekeres Andrea, a Madách Gimnázium tanulója.