Hadtörténeti kiállítás a Dornyay Múzeumban

Nógrádi katonák a Nagy Háborúban címmel nyílt kiállítás a Dornyay Béla Múzeumban.

A megnyitón Shah Gabriella, a múzeum igazgatója elmondta, hogy Európa sok múzeuma megünnepeli az első világégés centenáriumát, amelyhez ezzel a kiállítással a salgótarjáni Dornyay Béla Múzeum is csatlakozott.

Dániel Zoltán alpolgármester a város nevében megköszönte a kiállítás létrehozásához nyújtott segítséget és szólt az önkormányzat emlékeket őrző feladatairól is. Az alpolgármester hangsúlyozta, hogy az önkormányzat fontosnak tartja a hagyományok, emlékek ápolását, ezért a város több pályázatot is benyújtott első világháborús emlékművek rekonstrukciójára. Három pályázat áll jelenleg elbírálás alatt, önrészként az emlékművek környezetének rendezését vállalta a város.

A tárlatot dr. Ravasz István alezredes, hadtörténész nyitotta meg. Zenével, versekkel közreműködött Rátfai Emese Judit előadóművész, Hrúz Dénestől és Hrúz Szabolcs, a Nógrádi Príma-díjas Dűvő Zenekar tagjai.

A kiállítás március 17-ig megtekinthető a Dornyay Béla Múzeumban.

FacebookWhatsAppTwitterEmail