Tíz éve indult a Zöld Óvoda Program

Az immár “Örökös Zöld Óvoda” címmel büszkélkedő Körúti Tagóvoda szervezésében tartották április 20-án a Zöld Óvoda Program tíz éves jubileumi rendezvényét.

A Zöld Óvodák a fenntarthatóság és a környezeti nevelés szellemisége alapján működnek, pedagógiai programjukban a környezettudatos szemlélet kiemelten fontos szerepet játszik. Nógrád megyében négy, városunkban kettő olyan óvoda működik, amely a három évre szóló minősítést több alkalommal is megszerezte, így jogosulttá vált az „Örökös Zöld Óvoda” címre.

A program jelentőségéről beszélt a rendezvényen Dániel Zoltán alpolgármester, aki elmondta, hogy a város a jövőben több fejlesztéssel is támogatja az óvodákat. Az alpolgármester szerint fontos, hogy már a legkisebb korosztály is élményekre és tapasztalatra épülő környezeti nevelésben részesüljön, illetve találkozhasson a környezettudatos magatartásmintákkal, értékekkel és életviteli szokásokkal.
Mint fogalmazott, „a zöld óvodák remélhetőleg elérik céljukat, és a felcseperedő gyerekek követik mindazt, amit kisgyermekkorukban olyan nagy érdeklődéssel sajátítottak el. Reményem szerint az a generáció, amely ilyen zöld oviban teszi meg első lépéseit egy környezetbarát élet felé, jó úton fog járni ahhoz, hogy megteremthesse egy a természettel összhangban lévő, és számukra is élhetőbb jövőt.”
Az alpolgármester köszöntet mondott az elhivatott és elkötelezett óvodapedagógusoknak, akik mindezt átadják a gyermekeknek.

Angyalné Andó Mária, a Salgótarjáni Összevont Óvoda vezetője a zöld óvodák munkájáról és az eddig elért eredményekről beszélt a rendezvény helyi és a megye számos településéről érkezett vendégeinek. Örömét fejezte ki, hogy a két örökös címet elnyerő salgótarjáni intézmény mellett már további kilenc helyi óvodának is sikerült megfelelnie a Zöld Óvoda Program összetett feltételeinek.

A most zajló uniós fejlesztési ciklusban hét salgótarjáni óvoda újulhat meg, illetve a közelmúltban a gyermekek már birtokba is vehették a 150 millió forint Európai Uniós támogatásból felújított Vadvirág tagóvodát, ahol európai színvonalú környezetben tölthetik napjaikat játékkal és tanulással.

A Baglyaskő látogatóközpontjában megtartott rendezvény kapcsolódott a Föld Napjához, így a résztvevők környezetünk védelmével és Salgótarján természeti értékeivel kapcsolatos szakmai előadásokat is meghallgathattak.

FacebookWhatsAppTwitterEmail