100 milliárd forintos fejlesztés Salgótarjánban

Az utóbbi évtizedek legkomolyabb fejlesztései várnak Salgótarjánra a közeljövőben, miután a városnak mintegy 100 milliárd forintnyi forrást sikerült kiharcolnia a Modern Városok Program keretein belül. A város vezetése által kidolgozott és a Kormánnyal részletesen egyeztetett projektek megvalósításáról szóló együttműködési megállapodást ma délelőtt Orbán Viktor miniszterelnök és Fekete Zsolt polgármester írta alá a Városházán.

A közös sajtótájékoztatón Fekete Zsolt elmondta, hogy az elmúlt 27 évben a városunk nem a töretlen fejlődéséről volt híres és a megyei jogú városok között jelenleg is a leghátrányosabb helyzetben van, de egy éve azzal a meggyőződéssel vállalta a város vezetését, hogy a negatív spirálból a város kihozható és a kiadások racionalizálása után a város fejlődési pályára állhat.

A miniszterelnök és városvezető is megemlítette, hogy az eltérő politikai álláspontok ellenére a város saját fejlesztési koncepciója és a kormányzat modernizációs elképzelései majdnem minden lényeges pontban találkoztak az egyeztetések során.

A ma aláírt megállapodás legfontosabb pontjai:

– A tervek szerint négysávúsítják a 21-es utat a szlovák határig és Szlovákiát is igyekeznek meggyőzni a nemzetközileg fontos útvonal fejlesztéséről, a beruházás nagyságrendje kb. 40-50 milliárd forint.

– A városban lévő barnamezős „foltokat”, a korábbi ipari területeket eltüntetik és új vállalkozások ide csábítására alkalmas ipari területeket alakítanak ki, kiegészítve új zöldmezős iparterületekkel.

– Az öblösüveg-gyártásra 4,5 milliárd forintot fordítanak.

– Oktatási intézmények (kiemelten a kereskedelemhez és vendéglátáshoz kötődő intézmények) 3 milliárd forintot kapnak és 2 milliárd jut a helyi adottságokat figyelembe vevő duális képzésre.

– A városi kórházban egy új onkológiai központot alakítanak ki 1,7 milliárd forintból.

– 8 milliárd forintból egy sportcentrum épülhet, amelyben egy 50 méteres úszómedence is helyet kap. A sportcentrum fenntartási költségeit a kormány átvállalja öt évig. További 1,5 milliárd forint jut egy atlétikai pálya kialakítására az Öblös pályán, illetve egy jégcsarnok tervei is körvonalazódnak, amelynek pontos helyét a város vezetése a későbbiekben választja ki.

– amennyiben a turisztikai ügynökség jóváhagyja, 22 milliárd forintos keretből turisztikai fejlesztések valósulhatnak meg.

– Munkacsoportot állítanak fel a város energiaszolgáltatási rendszerének korszerűsítésre és a megújuló energiaforrások minél nagyobb arányú használatára.

– Szintén munkacsoport jön létre az egyházi intézmények, iskolák és templomok igényeinek felmérésére.

– A városközpont átalakítására egy komplett rehabilitációs terv készül, az átépítés költségeit is támogatásból rendezheti a város.

– Salgótarján vezetése a tömegközlekedés modernizálását kiemelt célnak tekinti, ezért a mostani megállapodáson belül is új buszokat kért, valamint a korábban megfogalmazott szándéknak megfelelően kezdeményezte egy új autóbusz-pályaudvar megépítését is, erre 1,7 milliárd forintért nyílik lehetőség.

Fekete Zsolt a részletekről szólva úgy fogalmazott, hogy „egy komplex projektben együtt szeretnénk növelni az oktatás színvonalát, növelni a szálláshelyek számát, és mivel itt helyben nekünk a legalapvetőbb az itt élők sorsa, lehetőségei és érdekei, ezért a helyi tömegközlekedés színvonalának és a járatok sűrűségének emelkedését attól a programtól is várjuk, amiben a Kereskedelmi és vendéglátóipari szakközépiskola átköltözik az üresen álló korábbi Rákóczi iskolába – természetesen felújítást követően –, a régi népjólétiből tanszállodát alakítunk ki a szakközépiskola tanulói számára, és záró elemként a kereskedelmi helyére jönne be a mostani déli decentrum, azaz a helyi tömegközlekedés központja. Utóbbival rengeteg futott kilométert spórolnánk meg, amivel a járatok számát, sűrűségét lehetne növelni, hogy a tömegközlekedés valóban a helyi lakosokat szolgálja.”

A tervezésre és az előkészítésre a kormány további 1 milliárd forintot utal Salgótarjánnak a közeljövőben.

FacebookWhatsAppTwitterEmail