Munkaerő-piaci együttműködés az önkormányzat és helyi szervezetek között

December 19-én az önkormányzat, a fejlesztési programokban szerepet vállaló partnerei, valamint a vállalkozói és civil szféra képviselői találkoztak a városházán, hogy foglalkoztatási és képzési kérdésekben együttműködési lehetőségekről tárgyaljanak.

Salgótarján Megyei Jogú Város önkormányzata konzorciumi partnerségben több helyi intézménnyel egy foglalkoztatási paktum megvalósítását tűzte ki célul. A projekttől az álláskeresők elhelyezkedésének és a jelenleg közfoglalkoztatásban dolgozók továbblépési esélyeinek növekedését, a helyi munkaerő-piaci kereslet és kínálat, vagyis a vállalkozások elvárásainak és az elérhető képzési lehetőségnek az összehangolását várják.

Valenta Linda, a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. irodavezetője az induló projektről elmondta, hogy egy három szereplős konzorciumi partnerség keretei között megvalósuló pályázati programról van szó, amely a város önkormányzata, a Kormányhivatal Foglalkoztatási Főosztálya és a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. közötti együttműködésre épül. A december 19-ei megbeszélésre már helyi vállalkozásokat, képző intézményeket, civil szervezeteket is meghívtak és további partnerek csatlakozását is várják.

Az együttműködési megállapodás aláírására a jövő évben kerül sor.

FacebookWhatsAppTwitterEmail