Helyben jövőt építhetsz

(Sajtóközlemény)

Helyben jövőt építhetsz

Augusztus 5-ig lehet jelentkezni az SKKK mérnökinformatikus képzésére

A fiatalok helyben szerezhetnek mérnökinformatikus diplomát az Óbudai Egyetem Salgótarjáni Képzési Központ és Kutatóhelyén (ÓE SKKK). Magyarországon ma az egyik legkeresettebb és legjobban fizetett szakma a mérnökinformatikusi pálya, ezért kiemelkedően jó lehetőség az itt élő fiatalok számára. Ráadásul állami ösztöndíjas képzési helyekre is pályázatnak a továbbtanulni szándékozók. Augusztus 5-én 24 óráig pótfelvételi eljárás keretében jelentkezhetnek azok a fiatalok, akik lemaradtak vagy eddig nem is döntöttek a továbbtanulásról.

Július 26. és augusztus 5. között jelentkezhetnek a fiatalok az Óbudai Egyetem pótfelvételi eljárásban meghirdetett szakjaira. Fontos tudni, hogy csak azok a tanulni vágyók jelentkezhetnek, akik idén az általános felvételi eljárás során egyetlen megjelölt képzésre sem kerültek be, vagy az idei felvételi eljárásban még egyáltalán nem is jelentkeztek szeptemberben induló képzésre. A mostani, igen rövid eljárás során csak egyetlen felsőoktatási intézmény, egyetlen képzésére lehet jelentkezni (ugyanazon jelentkezési hely mindkét finanszírozási formája egy jelentkezési helynek számít).

Jelentkezni a felvi.hu oldalon lehet 2022. augusztus 5-én 24 óráig önköltséges és bizonyos esetekben államilag finanszírozott képzésre is.

Az Óbudai Egyetemről és a képzéseiről bővebben az alábbi linken tájékozódhatnak az érdeklődők: bit.ly/3J9JqZU

PR- és Sajtócsoport
Óbudai Egyetem

Cím: 1034 Budapest, Bécsi út 96/B, 101. szoba
Web: https://uni-obuda.hu

FacebookWhatsAppTwitterEmail