Klímavédelmi szemléletformálás az óvodákban (sajtóközlemény)

Az elmúlt hetekben mintegy négyszáz óvodás részvételével, „Hód Huncutka kalandjai” címmel klímavédelmi foglalkozások zajlottak a városban, ahol a kisgyermekek kreatív és játékos formában ismerhették meg a környezetvédelem fontosságát. Az óvodai program a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata gondozásában zajló KEHOP-1.2.1-18-2019-00240 azonosítószámú, „Salgótarján Megyei Jogú Város helyi klímastratégiája” projekt részeként került

Amint arról korábban beszámoltunk, a Széchenyi 2020 program keretében Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 20 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból készítette el
Salgótarján klímastratégiáját, melynek elsődleges célja, hogy megoldásokat mutasson be a klímaváltozás okozta kockázatok megelőzésére, a negatív hatások mérséklésére és megismertesse a lakosságot a lehetséges beavatkozási irányokkal.

A projekt másik feladata a lakosság klímavédelemmel kapcsolatos szemléletformálása, ezért a település óvodáskorú gyermekei számára is kidolgozásra került egy kreatív foglalkozás, amelynek során az óvodapedagógusok játékos feladatok segítségével vezették rá a gyermekeket a környezetvédelem fontosságára. A klímatudatosságot erősítő programban az óvodások megismerhették Hód Huncutka kalandjait. A kicsik mesefilm segítségével tanulhattak arról, hogy miért káros a légszennyezés, hogyan hat a klímaváltozás a vadonélő állatokra és a természeti környezetre, illetve hogyan gyűjtsék szelektíven a hulladékokat. A filmnézés után játékos tudásfelmérőt is kitöltöttek az óvodások, ezután pedig újrahasznosított anyagokból barkácsolhattak különböző játékokat.

A klímaprojektet megvalósító szakértői és szervezői munkacsoport vezetője, Dr. Forgó Gábor örömét fejezte ki, hogy a legkisebbeket is sikerült bevonni a klímatudatos szemléletformálásba. Hangsúlyozta, hogy ezt az érzékenyítést nem lehet elég korán elkezdeni, így segítve a felelősen gondolkodó következő generáció nevelését. Mint elmondta, a vírushelyzet miatt a szervezőknek nagy kihívást jelentett a gyermekek veszélyeztetése nélküli, de szakmailag minőségi program megtervezése és kivitelezése. A résztvevő óvodák visszajelzése szerint a gyermekek örömmel vettek részt a foglalkozásokon.

A projektről bővebb információt a www.salgotarjan.hu oldalon olvashatnak.

További információ kérhető:

Molnár Péter irodavezető-helyettes
telefon: +36 32 522-931
e-mail: molnar.peter@salgotarjan.hu

FacebookWhatsAppTwitterEmail