Tájékoztató

Az NHKV Nemzeti Hulladékgazdálkodási Koordináló és Vagyonkezelő Zrt. (a továbbiakban: NHKV Zrt.) 2021. májustól jelentősen bővítette a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatban elérhető ügyfélszolgálati irodák körét, így a lakosság számára Salgótarjánban is közvetlenül elérhető ügyfélpontot nyitott meg.
Az NHKV Zrt. a Díjbeszedő Holding Zrt.-vel, a Magyar Posta Zrt.-vel, valamint az MVM Ügyfélkapcsolati Kft.-vel közösen végzi az egyes ügyfélszolgálati, számlázásii, valamint a díjhátralékok beszedésével kapcsolatos feladatokat. A személyesen elérhető ügyfélpontokat az NHKV Zrt.-vel közösen a Magyar Posta Zrt. és az MVM Ügyfélkapcsolati Kft. biztosítja az ügyfeleknek összesen 178 településen.

Az új ügyfélpontokon az NHKV Zrt. megbízásából elsősorban a hulladékgazdálkodási közszolgáltatási számlázással, pénzügyi rendezéssel és díjhátralék behajtásával kapcsolatos ügyek intézésére van mód. Természetesen a hulladékszállítással (szerződéskötéssel, -módosítással, -megszüntetéssel), illetve az egyéb technikai jellegű kérdésekkel kapcsolatos ügyfélszolgálati ügyintézés a megszokott módon, a közszolgáltatón keresztül továbbra is biztosított.

Az NHKV Zrt. az országosan elérhető ügyfélszolgálati hálózat révén magasabb szintű fogyasztói elégedettséget szeretne elérni a bejelentések, panaszok személyes intézése, valamint a hulladékgazdálkodási közszolgáltatással kapcsolatos általános tájékoztatásnyújtás területén.

Az ügyfélszolgálat címe és nyitvatartása munkanapokon Salgótarjánban:
MVM Ügyfélszolgálat, Kassai sor 14.

Hétfő 08:00-14:00
Kedd 08:00-14:00
Szerda 08:00-20:00
Csütörtök 08:00-14:00
Péntek 08:00-14:00

FacebookWhatsAppTwitterEmail