Közgyűlési menetrend

2016. júliusban és augusztusban nem tart ülést a városi közgyűlés, az önkormányzattal kapcsolatos halaszthatatlan döntések meghozatalára azonban a polgármester rendkívüli közgyűlést bármikor összehívhat.

Ebben az esztendőben még négy alkalommal – szeptember, október, november, december – tart rendes közgyűlést Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata. A testület által elfogadott menetrendben – a beérkezett javaslatokat figyelembe véve – az egyes hónapok előterjesztéseiben olyan napirendek szerepelnek, amelyek tárgyalását jogszabály teszi kötelezővé, illetve amely témákban a döntéshozatal időpontja a munkaterv készítésekor már ütemezhető. Ezek mellett a közgyűlés aktuális ülésének napirendjére kerülnek majd azok a témák, amelyek tárgyalása és a döntéshozatal a későbbiekben válik szükségessé.

SZEPTEMBER
Legközelebb szeptember 29-én ülésezik a város képviselőtestülete. Ekkor a városatyák tájékoztatót hallgatnak meg az önkormányzat 2016. évi költségvetésének I. félévi teljesítéséről, majd döntenek a Salgótarján Civil Társadalmáért-díj kitüntetettjéről. A tervek szerint ezen az ülésen fogadják el a város tulajdonában lévő vízi közművek 2017-2031. évekre vonatkozó gördülő fejlesztési terveit is.

OKTÓBER
Az októberi közgyűlésen tájékoztató hangzik el a 2016/2017-es nevelési év kezdéséről, valamint Nógrád Megye Integrált Területi Programja 2016. évi felülvizsgálatáról és annak miniszteri jóváhagyásáról.

NOVEMBER
A közgyűlés novemberben tárgyal Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. évi költségvetésének háromnegyed éves helyzetéről, valamint a településrendezési eszközök felülvizsgálatának lezárásáról és új szerkezeti terv és helyi építési szabályzat elfogadásáról. Ekkor kerül sor a közmeghallgatásra.

DECEMBER
Az idei év utolsó, decemberi közgyűlésén a képviselők megalkotják az önkormányzat átmeneti gazdálkodásáról szóló rendeletet, és egyebek mellett döntenek a Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által alapított kitüntető cím, kitüntető emlékérmek és díjak adományozásáról. Ezen a közgyűlésen a „Menedék Családok Átmeneti Otthonában” ellátási szerződés alapján a 2016. évben nyújtott szolgáltatásról, az ellátott feladatokról és a szolgáltatási díj felhasználásáról hallgatnak meg beszámolót a városatyák.

Támogatott tanulói bérletek

A város önkormányzata döntött arról, hogy a következő iskolai tanév szeptembertől decemberig tartó időszakában helyi járatú bérlettámogatásban részesíti az arra jogosult diákokat.

A rendelet értelmében 100%-os bérlettámogatást kaphat az a tanuló, aki Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén lakóhellyel, illetve ennek hiányában tartózkodási hellyel rendelkezik, kivéve a Salgótarjáni Általános Iskola és Kollégiumban kollégiumi tagsági viszonnyal rendelkező tanulót; a Salgótarján közigazgatási területén működő, a Klebelsberg Intézményfenntartó Központ által fenntartott általános iskola kötelező felvételt biztosító tagintézménnyel tanulói jogviszonyban áll; aki rendszeres gyermekvédelmi kedvezményre jogosult és aki a lakóhelyétől, illetve tartózkodási helyétől a tagintézménybe való utazás során helyi vagy helyközi menetrendrend szerint közlekedő autóbusszal legalább három megállóhely távolságot tesz meg.

Dornyay Béla hátizsákja

20160808_dornyay

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata járásszékhely múzeumok szakmai programjainak megvalósítására nyert támogatást.

„Dornyay Béla hátizsákja” címmel a múzeum által kidolgozott program a járás településeihez kötődő kulturális örökség hozzáférhetővé tételére és a területi egyenlőtlenség felszámolására irányul. Az iskolai és óvodai utazó kiállítások és foglalkozássorozatok célja a múzeum és a Bányászati Kiállítóhely gyűjteményeinek, állandó kiállításainak megismertetése és népszerűsítése, olyan foglalkozássorozat keretében, amely kapcsolódik a köznevelési intézmények alaptantervéhez és a szaktárgyak tanmenetéhez is. A pályázati támogatás segítségével a hátrányos helyzetű diákokhoz is eljuthatna az intézményi oktatást segítő, az azt kiegészítő program. Mátraszele, Kazár, Karancsalja stb. iskoláiba, óvodáiba mennek el a múzeum dolgozói, s mutatják be az intézmény gyűjteményét.

(Kép forrás: Salgótarjáni Városi Televízió)