Már a salgótarjáni helyi buszbérlet is megvásárolható a MÁVPlusz alkalmazásban

Megérkezett a MÁVPlusz applikáció legújabb frissítése, az egyik legfontosabb újdonság a bérletvásárlás átalakítása, a vásárlási folyamat egyszerűbb, átláthatóbb lett, és jelentősen bővült az elérhető díjtermékek köre is – közölte önkormányzatukkal a MÁV Személyszállítási Zrt.

Közlésük szerint az applikációban korábban csak az országbérlet és a vármegyebérlet volt megvehető. Most már a helyi Volán-járatokra érvényes napijegyek, bérletek, több egyéb város helyi díjtermékei, köztük a Salgótarján helyi közlekedésében alkalmazott bérletek is elérhetők és kényelmesen megvásárolhatók a MÁVPlusz alkalmazásban. Mindez azt is jelenti, hogy már a helyi díjterméket vásárlók számára is elérhető a vásárlás a Google Pay vagy az Apple Pay segítségével.

Fejlődött az utazástervezési funkció is. Megjelentek a mavplusz.hu oldalról már ismert szűrők, például külön megadható, hogy csak olyan járatokkal tervezzen útvonalat, amelyeken az országbérlet elfogadott.

Az alkalmazás tervezési funkciói jelentősen bővültek: amíg a korábbi rendszerben kizárólag vasútállomások vagy buszmegállók között lehetett választani, az új felületen már

  • bármilyen helyi vagy helyközi megállóhely,
  • települési nevezetes pontok (például a látványosságok, vagy szolgáltatóközpontok),
  • vagy akár pontos utcacímek is

megadhatók kiindulási vagy célpontként.

Ez lehetővé teszi az utasok részére a háztól-házig tartó tervezést, amelyben a helyi járatok is teljes értékű opcióként szerepelnek – akár városon belüli utazásról, akár helyközi utazásról van szó. Ahol rendelkezésre állnak valós adatok, ott a menetrendi információkon túl a járatok esetleges késései is valós időben követhetők.

A tervezési funkciók nemcsak az alkalmazásban, hanem a mavplusz.hu oldalon is elérhetők. A webes felületen az appban ismert útvonaltervezési funkciókon túl, interaktív térképes felület is rendelkezésre áll. Azon járművek esetében, melyek GPS jeladóval rendelkeznek, ott valós idejű járatkövetés is elérhető, további egyéb okosfunkciók mellett (pl.: a személyre szabható megállóhelyi menetrendi táblázatok).

Annak érdekében, hogy ne csak a vásárlás, de a bérletek bemutatása és annak ellenőrzése is gördülékenyebb legyen, bevezetésre került a widget funkció. Ennek segítségével az utasok közvetlenül a telefonjuk kezdőképernyőjére helyezhetik bérletüket, így azt egyetlen érintéssel, akár internetkapcsolat nélkül is azonnal felmutathatják ellenőrzéskor, nincs szükség várakozásra, vagy a busz oldalára ragasztott matricák „levadászására”.

Fontos újítás továbbá az úgynevezett push értesítések megjelenése. A mostani frissítésben egyelőre az országos havária helyzetekről küldenek értesítést, a rendszer fejlesztésével pedig egyre inkább konkrét járatra szabottá teszik a szolgáltatást.

A következő hónapokban a most bevezetett funkciók finomhangolása, és továbbfejlesztése lesz a fókuszban, nyárra pedig jön a sokak által várt grafikus helyfoglalás, és a nemzetközi jegyvásárlás is.

Tájékoztató ingatlantulajdonosok részére a villamos hálózatok körüli gallyazásról

Az MVM Émász Áramhálózati Kft. arra törekszik, hogy a villamosenergia-szolgáltatás folyamatos és zavartalan legyen. A villamosenergia-hálózaton fellépő üzemzavarok jelentős részét a villamos hálózat biztonsági övezetét elérő fák és a hálózatba benyúló ágak okozzák. Ezért nélkülözhetetlen a villamos hálózat biztonsági övezetének tisztán tartása, a növényzet biztonsági ritkítása, ami a hatályos törvényi rendelkezések értelmében az ingatlantulajdonos kötelessége.

A tájékoztató ezen a linken tölthető le. (pdf)

Álláspályázat – Adóügyi ügyintéző munkatárs

Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala pályázatot hirdet közszolgálati jogviszony (Kttv.) keretében adóügyi ügyintéző munkatárs munkakör/feladatkör betöltésére.

A pályázati kiírás letölthető ide kattinva.

Az álláspályázat benyújtása csak a kiírásban szereplő formában és módon, a szükséges igazolásokkal együtt lehetséges.

A pályázat benyújtásának határideje: 2026. február 22.

Tájékoztatás „szociális térkép” kutatás elindításáról

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata szociális térkép készítésével bízta meg a kiterjedt önkormányzati kutatási és képzési tapasztalatokkal bíró Homo Oecologicus Alapítványt a hátrányos helyzetben lévő gyermekek, fiatalok, felnőttek és idősek társadalmi integrációjának, oktatási és munkaerőpiaci esélyeinek javítása érdekében történő városi felzárkóztatást segítő programok kidolgozására és megvalósítására.

A komplex szociális térképkutatás több önálló részkutatást tartalmaz:

  • Ifjúságkutatás: 2026. február
    A város közoktatási intézményeiben tanuló 14-18 éves korosztályra fókuszáló ifjúságkutatás, online anoním kérdőiv, melynek kitöltése a tanórák kereteiben törtik.
  • Civil prominens kutatás: 2026. március-április
    A városban aktív civil szervezetek mit gondolnak a társadalompolitikai alrendszer – benne az Önkormányzat által biztosított különböző közösségi szociális, egészségügyi, oktatás-nevelési, családsegítő- és gyermekjóléti alap és szakellátások, pénzbeli és természetbeni szolgáltatások – jelenéről, előnyeiről-hátrányairól, lehetséges/kívánt jövőjéről
  • Nagymintás (800 fő) reprezentatív telefonos kérdőíves felmérés : 2026. április-május

Ezúton kérjük és előre is köszönjük a városlakók együttműködését, amikor közvetlen kapcsolatba kerülnek majd a telefonos kutatást végző kérdezőbiztosokkal!

Házasság hete Salgótarjánban

Tematikus fotókiállítással, sok tíz éves házassági jubileumot ünneplők köszöntésével, a házasodó párok megajándékozásával, televíziós beszélgetéssel és a házasság értékeire fókuszáló misékkel, istentiszteletekkel készül Salgótarján a Házasság hetére.

A József Attila Művelődési Központ klubtermében 2026. február 9-én, 16:30-kor nyílik meg a „Házasság hete – a hűség szabadsága” című tárlat. Az összeállítás a Dornyay Béla Múzeum gyűjteményéből a házasság, az együttélés és a család tematikájában válogatott archív fotókat tár majd a közönség elé.

A 2026. február 8-15. közötti Házasság hete apropóján a városvezetés olyan házaspárokat fog otthonukban köszönteni, akik jubileumukat ünneplik az idei évben. Ajándékban részesülnek majd azok a párok is, akik a Házasság hete során fogadnak hűséget a salgótarjáni Polgármesteri Hivatal házasságkötő termében. A Salgótarjáni Város Televízió stúdióbeszélgetések keretében szólít majd meg házaspárokat a hét során.

2026. február 15-én, vasárnap a városközponti Kisboldogasszony főplébánia-templomban, az Acélgyári úti Szent József plébániatemplomban, a Losonci úti református templomban és a Salgó úti evangélikus templomban is a házasság értékeire hívják majd fel a figyelmet a szentmiséken és istentiszteleteken.