Polgármesteri közlemény

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármesterének közleménye:

Tisztelt Salgótarjániak!

Az elmúlt napokban tovább dolgoztunk azon, hogyan tudnánk hatékonyan segíteni azokon, akik segítségre szorulnak, a salgótarjáni embereken, a salgótarjáni vállalkozókon.

A salgótarjániak érdekében az alábbi döntéseket hoztuk:

  • annak az önkormányzati tulajdonú bérelt ingatlanban működő üzletnek – az élelmiszerüzlet, a drogéria és a gyógyszertár kivételével –, amely legkésőbb március 31-től bezár, zárva tart és ezt igazolja, április 1-től a veszélyhelyzet időtartama alatt a bérleti díját havi 100.-Ft+ÁFA/üzlet összegre csökkentjük. Ezzel segítjük a bajba került vállalkozókat, és elősegítjük a munkahelyek megtartását.
  • Az 1-es Garzonház 18. emeletén lévő 8 felújított, berendezett lakást ingyenes használatba adjuk a Szent Lázár Megyei Kórház által foglalkoztatott, a koronavírus elleni védekezésben közreműködő egészségügyi dolgozók elszállásolásához.
  • Április 1-től ingyenesen parkolhatnak Salgótarján önkormányzati parkolási övezetében a Szent Lázár Megyei Kórház és az Egészségügyi Szociális Központ alapellátásban és szakellátásban lévő dolgozói, akik a koronavírus elleni védekezésben közvetlenül részt vesznek.
  • Jómagam polgármesterként, valamint a három alpolgármester márciusi nettó jövedelmének felét, valamint frakciónk, a Salgótarján, Szeretem! Egyesület képviselői és bizottsági tagjai tiszteletdíjuk felét felajánlják egy, a koronavírus elleni küzdelemhez létrehozott elkülönített számlára, hogy ezzel is hozzájáruljanak a betegség terjedésének lassítását segítő, valamint a salgótarjániak megsegítését szolgáló intézkedések pénzügyi fedezetéhez.
  • Rajta vagyunk, hogy egészségügyi maszkokat szerezzünk be minden salgótarjáninak és eljuttassuk a háztartásokba a következő hetekben. MINDEN SALGÓTARJÁNINAK, az egészségügyi dolgozóknak, valamint cégeink és intézményeink számára, ahol szükséges. Ebben kis türelmet kérünk, mert amint azt gondolom tudják, ez mostanság nem megy zökkenőmentesen. Nehéz hozzájutni, és ki kell szűrnünk a drága, ám silány minőséget.

Azon dolgozunk, hogy elérjünk mindenkit, akinek ténylegesen segítségre van szüksége, és segíteni is fogunk!

Tájékoztatom Önöket arról is, hogy intézményünkkel, az Egészségügyi Szociális Központtal közösen folyamatosan vonjuk be az ellátórendszerbe azokat a veszélyeztetett, időskorú embereket, akiknek jelen helyzetben segítségre van szükségük. Továbbra is várjuk azok jelentkezését a 06 20 770 6464-es telefonszámon, akiknek segítenünk kell, illetve kérem jelentkezzen, ha van ilyen ismerőse, szomszédja. Az ellátás szervezése folyamatos.

Az Egészségügyi Szociális Központ mellett több másik szervezettel felvettük a kapcsolatot azért, hogy megtaláljuk azokat a hátrányos helyzetű családokat, akik a kialakult helyzetben létbizonytalanságba kerültek.
A megnövekedett gondozotti létszám ellátásához a gondozói létszámot is igazítani kell, ezt az Egészségügyi Szociális Központtal közösen szervezzük, a rendszerben nem lesz fennakadás.

Az utcák szinte kiürültek. Az emberek a sorokban fegyelmezetten, kellő távolságra egymástól állnak. Tudom, hogy nehéz lesz ez az időszak mindenkinek, tudom, hogy rengeteg türelem kell majd hozzá. De kérem továbbra is maradjon otthon mindenki, hogy megóvjuk egymást, megóvjuk magunkat a fertőzéstől. Mi továbbra is azon leszünk, hogy a salgótarjániak biztonságban legyenek.

Vigyázzunk egymásra!

Volánbusz menetrend változás

A Volánbusz tájékoztatása:

Salgótarjánban 2020. március 25-étől (szerdától) a koronavírus-járványhoz kapcsolódó intézkedések részeként a helyi autóbuszjáratok tanszünetben érvényes menetrend szerint közlekednek, valamint a kötelező első ajtós felszállási rend felfüggesztésre kerül! Kérjük, hogy utazás előtt mindenképp ellenőrizzék a menetrendet, mert az indulási időpontokban eltérés lehet a korábban megszokottakhoz képest. ( Forrás: volanbusz.hu )

A menetrend megtekintéséhez kattintson ide.

Tájékoztatás a veszélyhelyzet időtartama alatt hívható telefonszámokról

Tájékoztatás a veszélyhelyzet időtartama alatt hívható telefonszámokról

A Kormány 478/2020. (XI. 3.) Korm. rendeletével az élet- és vagyonbiztonságot veszélyeztető tömeges megbetegedést okozó SARS-Cov-s koronavírus világjárvány (a továbbiakban: koronavírus világjárvány) következményeinek elhárítása, a magyar állampolgárok egészségének és életének megóvása érdekében Magyarország egész területére veszélyhelyzetet hirdetett ki.

Ezzel összefüggésben tájékoztatjuk a Tisztelt Városlakókat, hogy akiket a Nógrád Megyei Kormányhivatal Salgótarjáni Járási Hivatala Népegészségügyi Osztálya vagy a Nógrád Megyei Kormányhivatal Népegészségügyi Főosztálya Salgótarján közigazgatási területén járványügyi megfigyelés alá (karantén) helyezett, és saját ellátásuk (bevásárlás) másképpen nem megoldható – a járványügyi megfigyelés időtartama alatt – hétköznap 8.00 órától 16.00 óráig az alábbi telefonszámon kérhetnek segítséget: 06/20-770-6464 (Komkáné Feledi Viktória).

Tájékoztatjuk továbbá a 70. életévüket betöltött Városlakókat, hogy az ellátásukról (bevásárlás) történő gondoskodásra szintén csak járványügyi megfigyelésük (karantén) esetén van lehetőség.

Ez nem vonatkozik azokra, akik házi segítségnyújtás szociális alapszolgáltatásban részesülnek. Az Ő ellátásuk továbbra is változatlanul, változatlan feltételek mellett biztosított.

Megértésüket köszönjük.