Pályázati felhívás

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a Civil Koncepciójának melléklete alapján támogatja a Salgótarján területén működő civil szervezetek tevékenységét, a civil szervezetek együttműködési formáit, valamint az általuk tervezett programok megszervezését.
A kérelem benyújtásának határideje: 2016. március 30.

A felhíváshoz kapcsolódó dokumentum letölthető az Önkormányzat->Pályázatok oldalról.

Esküt tett Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere

20160310_beiktatas_1

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése a mai napon rendkívüli ülést tartott, amelyen ünnepélyes keretek között letette hivatali esküjét Fekete Zsolt, Salgótarján februárban megválasztott polgármestere.

A közgyűlés egyhangú döntéssel alpolgármesterré választotta Huszár Mátét, aki szintét esküt tett a képviselőtestület és az eseményt a helyszínen figyelemmel kísérő vendégek és salgótarjáni polgárok előtt.

20160310_beiktatas_2

A rendkívüli közgyűlésen meghívottként felszólalt Hiller István az Országgyűlés al­el­nö­ke, Szabó Sándor kor­mány­meg­bí­zott és Skuczi Nándor a Nógrád Me­gyei Ön­kor­mány­zat elnöke, valamint az ülé­sen részt vett Becsó Zsolt, a tér­ség parlamenti kép­vi­se­lő­je is.

Fekete Zsolt polgármester székfoglaló beszédében idézte a város néhai pol­gár­mes­terének, Dóra Ottónak sza­va­it, miszerint vissza kell tér­ni a po­li­ti­ka szó ere­de­ti jelentéséhez, ami azt je­len­ti, hogy részt ve­szünk a vá­ros ügye­i­ben, te­szünk a vá­ro­sért. Azt mond­ta, szá­má­ra min­dig fon­tos ma­rad a komp­ro­misszum­kész­ség és Salgótarján minden la­kó­já­nak együtt­mű­kö­dé­sé­re épp­úgy szá­mít, mint az or­szá­gos és a me­gyei szer­vek­kel, ve­ze­tők­kel, kép­vi­se­lők­kel foly­ta­tott kö­zös mun­ká­ra. Majd beszédét a „me­gyünk tovább, Salgótarján!” szavakkal zárta.

20160310_beiktatas_3

A mai köz­gyű­lésen több napirendi pontot is tárgyalt a testület és el­fo­gad­ta a vá­ros 2016-os költ­ség­ve­té­sét. Az új polgármester szerint a ter­ve­zett pro­jek­tek meg­va­ló­sí­tá­suk ese­tén erőteljes va­gyon­nö­ve­ke­dést ered­mé­nyez­nek, a be­ru­há­zá­sok és fel­újí­tá­sok ré­vén pedig a vá­ros je­len­tős fej­lő­dést fog el­ér­ni és va­gyo­na bő­vülni fog. Fekete Zsolt szerint a nagy el­lá­tá­si feladatokhoz a szük­sé­ges pénz a költ­ség­ve­tés­ben ren­del­ke­zés­re áll, de a fel­hasz­nál­ha­tó for­rá­sok kor­lá­to­zott­sá­ga mi­att az in­téz­mé­nyek, tár­sa­sá­gok ve­ze­tő­i­től elvárja a hatékony, ta­ka­ré­ko­s gaz­dál­ko­dást és az elő­irány­za­ti kor­lá­tok betartását. 8 igen sza­va­zat­tal, 6 nem el­le­né­ben fo­gad­ták el a költségvetést.

Pályázati felhívás

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata az „Itt van az otthonunk, itt van a jövőnk!” ösztöndíjról szóló 22/2013. (IV. 25.) önkormányzati rendelet alapján pályázatot hirdet.
A pályázat benyújtásának határideje: 2016. szeptember 20.

A pályázati felhívás és adatlap letölthető az Önkormányzat->Pályázatok oldalon.

Pályázati felhívás

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot ír ki az országos versenyhelyezett diákok és felkészítő tanáraik részére a „Salgótarján város ifjú tehetsége”, a „Salgótarján város ifjú művésztehetsége”, a „Salgótarján város kiváló ifjúsági művészeti csoportja” és a „Salgótarján város kiváló tehetséggondozó pedagógusa” címek elnyerésére.

A pályázati adatlap beérkezési határideje: 2016. május 10.,
amennyiben a verseny nem zárul le május 5-ig, úgy 2016. július 31.

A pályázati felhívás és adatlap letölthető az Önkormányzat->Pályázatok oldalon.

Március 15.

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata
tisztelettel meghívja Önt
2016. március 15. (kedd) 15 órára,
az 1848/49-es forradalom és szabadságharc évfordulójára
rendezett városi megemlékezésre, a Múzeum térre
.

Ünnepi műsor: „Legyen lelked szabad…” zenés műsor
Közreműködnek a Zenthe Ferenc Színház művészei és stúdiójának tagjai, a Nógrád Táncegyüttes, valamint a Dobroda Zenekar, Csábi István és Végh Gyula előadóművészek

Ünnepi szónok: Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere

Koszorúzás a Széchenyi-szobornál

Kapcsolódó programok:

2016. március 11. (péntek) 14:00
Somoskő, Régi temető: Koszorúzási megemlékezés Somoskeőy István honvédszázados sírjánál
Emlékező beszédet mond: Molnár Károly települési képviselő
Közreműködnek a Salgótarjáni SZC Táncsics Mihály Szakközépiskolájának tanulói.

2016. március 15. (kedd) 10:00
Nógrádi Történeti Múzeum
1848-49-es forradalom és szabadságharc emlékezete (múzeumpedagógiai foglalkozás)

2016. március 15. (kedd)
Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata és a Nógrád Megyei Természetbarátok Társasága Petőfi Sándor Emléktúrát hirdet a Salgóvár alatti sziklafalon elhelyezett Petőfi-emléktáblához. (Indulás a kempingtől 8:45-kor.)
10:45-kor emlékező beszédet mond: Dániel Zoltán alpolgármester és Józsa Gábor a Nógrád Megyei Természetbarátok Társaságának képviselője.
Közreműködnek a SÁIK Petőfi Sándor Tagiskolája VI. osztályos tanulói és Godó Sándorné az SKTC Baráti Társaságának tagja.
A megemlékezés a Salgóvár szikláján elhelyezett emléktáblánál történő koszorúzással zárul.