„KirakArt” pályázati felhívás

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata pályázatot hirdet a településen található kirakatok esztétikus, kreatív és igényes megjelenítésének elismerésére. A pályázat célja, hogy ösztönözze a helyi vállalkozásokat, üzleteket és intézményeket a kirakatok gondozására, azok esztétikus, de mégis modern megjelenésére annak érdekében, hogy azok illeszkedjenek a városképbe.

A pályázaton részt vehetnek helyi üzletek, vállalkozások, melyek között lehetnek helyi kis- és középvállalkozások, illetve helyben, kirakattal rendelkező országos üzletláncok, azok franchise partnerei, intézmények, civil szervezetek, amelyek állandó vagy ideiglenes kirakattal rendelkeznek Salgótarján közigazgatási területén.

A díj elnyeréséhez fényképes pályázat benyújtása szükséges.

A kitöltött – hivatalos képviselő által aláírt – jelentkezési lapot a kirakatról/kirakatokról készült fotók csatolásával a varosfejlesztes@salgotarjan.hu e-mail címre, vagy postai úton Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata (3100 Salgótarján, Múzeum tér 1.) részére szükséges benyújtani, 2026. március 02., 16:00-ig bezárólag.

A részletes pályázati felhívás ide kattintva tölthető le.

A szerkeszthető fájlformátumú jelentkezési lap ide kattintva tölthető le.

Felhívás Beszterce-lakótelepi posta üzemeltetésére

A Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata által kezdeményezett, a Magyar Posta Zrt.-vel folytatott tárgyalások eredményeképpen zöld utat kapott, hogy a Postapartner Program keretében újra posta üzemelhessen a Beszterce-lakótelepen. A felhívás részletei a lap alján található dokumentumban olvashatók.

Az önkormányzat továbbra is gesztorként kíván közreműködni a postai szolgáltatások újbóli elérhetőségének biztosítása érdekében. A lehetőség nyitott bármely helyi vállalkozó előtt, ugyanakkor a felhívásra elsősorban azon cégek, illetve egyéni vállalkozások jelentkezését várjuk, akik valamilyen kereskedelmi egységet (például: élelmiszerüzletet, gyógyszertárat, kisboltot, stb.) már üzemeltetnek a Beszterce-lakótelepen.

A feladat ellátásáért a Magyar Posta Zrt. által biztosított jutalékok mellett az érdeklődő vállalkozók kalkulálhatnak az önkormányzat részéről biztosítandó további havi 100.000 Ft vissza nem térítendő támogatással is (ahogyan az biztosított a városban más helyszínen már működő, vállalkozás által, partneri program keretében működtetett posta esetében is).

A jelentkezéseket legkésőbb 2026. február 4-ig, 12:00-ig bezárólag fogadja az önkormányzat a kabinet@salgotarjan.hu e-mail címen. Az önkormányzat fenntartja a jogot, hogy a feladat ellátására megfelelő partner jelentkezése esetén a jelen felhívást a fenti határidő előtt visszavonja. További tájékoztatás kérhető a Polgármesteri Hivatal Városfejlesztési Irodájától (+36 32 422 395 vagy varosfejlesztes@salgotarjan.hu).

RÉSZLETES FELHÍVÁS /”Díjak – Közreműködői (Partneri) jutalékok” összege pontosításra került az időközben életbe lépett jutaléki díjemeléseknek megfelelően/

Hóban, fagyban is nagy segítség a gondosóra

A gondosóra ilyenkor is megbízható társ, már több mint 950 ezer ember biztonságát segíti, és a hóhelyzetben is egyetlen gombnyomással érkezik a segítség, legyen szó elesésről, rosszullétről, váratlan közlekedési vagy egyéb helyzetről – közölte Nyitrai Zsolt, a miniszterelnök főtanácsadója a Facebook-oldalán közzétett videóban.

Hozzátette: az erős országos havazás nehezíti a mindennapokat, most különösen fontos, hogy odafigyeljünk egymásra és a segítség mindenki számára elérhető legyen.

„Arra kérek minden érintettet, hogy aktiválják a gondosórát, tartsák feltöltve, legyen Önöknél az, és szükség esetén bátran használják. Kérem a családtagokat is, hogy figyeljenek idős szeretteikre, és hívják fel a figyelmüket a készülék fontosságára. Vigyázzunk egymásra! Gondosóra: a biztonság egy okos döntéssel kezdődik” – fogalmazott Nyitrai Zsolt.

A Gondosóra programról

A Gondosóra program Magyarország Kormánya által elindított, ingyenesen igénybe vehető, 65 év felett, magyar állampolgárság és belföldi bejelentett lakcím esetén alanyi jogon hozzáférhető jelzőkészülékes szolgáltatás, amelynek célja, hogy a felhasználók szükség esetén egyetlen gombnyomással jelezni tudják segítségkérésüket nem csak vészhelyzet esetén.

Az Európában egyedülálló Gondosóra programhoz egy 0–24 órás diszpécserszolgálat tartozik, ahol szakképzett diszpécserek nyújtanak segítséget a felmerülő problémák megoldásában, szükség esetén a kontaktszemélyek (kapcsolattartó családtag, szomszéd, barát, vagy opcionálisan szociális gondozó stb.) bevonásával. A segítségnyújtás nem csak kizárólag vészhelyzet esetén elérhető, hanem hétköznapi, egyszerűbb problémákban is gyors támogatást jelent. Korszakváltás a biztonság terén és mérföldkőnek számít az idősgondozásban: nagy segítség a felhasználóknak, de biztonságot és megnyugvást nyújt a felhasználó családjának és hozzátartozóinak is, tudva, hogy a segítség egy gombnyomással elérhető.

A Gondosóra programra való jelentkezés ingyenes, a szolgáltatás pedig havidíjmentes és Magyarország minden településén hozzáférhető a hét minden napján és órájában. További információ a program honlapján érhető el, ide kattintva.