Nyugalmazott pedagógusok elismerése

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata a korábbi évekhez hasonlóan ebben az évben is – a pedagógusnaphoz kötődően – ünnepélyes keretek között kívánja átadni a díszdiplomát azon nyugdíjas pedagógusoknak, akik Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzatának fenntartásában lévő, valamint Salgótarján Megyei Jogú Város közigazgatási területén székhellyel rendelkező és működő állami fenntartású köznevelési intézményekből vonultak nyugdíjba, és akik 50, 60, 65, 70 illetve 75 évvel ezelőtt vették át diplomájukat.

Az adományozás feltétele a pedagógus pályán eltöltött 30 év munkaviszony; eredményes munkavégzés, közmegbecsülésre méltó magatartás.

Az önkormányzat várja azoknak a pedagógusoknak a jelentkezését 2022. március 1. napjáig, akik 50, 60, 65, 70, 75 éve szereztek diplomát, és a fenti feltételeknek megfelelnek.
Jelentkezés beadásához szükséges:
• oklevél másolat,
• felsőoktatási intézmény díszoklevél kérő adatlapja (beszerezhető a felsőoktatási intézmény honalapjáról, melyhez igény esetén segítséget nyújtunk),
• szolgálati időt igazoló dokumentum másolata az aranyoklevél igénylése esetén, a további igényléseknél az előző díszoklevél fénymásolata,
• rövid szakmai önéletrajz,
• pontos lakcím, telefonszám.

Kérelmek a Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala Humánszolgáltatási és Szervezési Irodáján (Városháza I. emelet 106-os) nyújthatók be.

Tájékoztatás ( áramszünet )

Tájékoztatjuk a 4., 6. és a 24. számú felnőtt háziorvosi körzetekhez tartozó lakosokat, hogy 2022. február 3-án a körzetekben – áramszünet miatt – szünetel az alapellátás.

Kérjük a körzetekhez tartozó betegeket, hogy 2022. február 3-án kizárólag sürgős esetben keressék fel a 24. számú felnőtt háziorvosi rendelőt annak rendelési idejében.

Megértésüket köszönjük.

Felhívás (Fenntartható Városfejlesztési Stratégia)

Tisztelt Városlakók!

Az elmúlt év nyarán kérdőíves felméréssel indult el Salgótarján következő 15 éves fejlesztési irányait, lehetőségeit rögzítő városfejlesztési dokumentumának előkészítése.

A Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési Programok Irányító Hatósága Fenntartható Városfejlesztési Stratégia néven, előre kiadott, kötelezően követendő módszertani útmutató alapján várja el a 2021-27-es Uniós ciklus fenntartható városfejlesztési forrásainak (ERFA rendelet 11. cikk) felhasználásához szükséges integrált területi, városi stratégiák elkészítését. Salgótarján Önkormányzata az elmúlt fél év során külső szereplők, szakértők, intézmények, önkormányzati cégek, a polgármesteri hivatal és öt munkacsoport bevonásával elkészítette a város Fenntartható Városfejlesztési Stratégiáját.

A stratégia társadalmasítási folyamata egy újabb periódusba érkezett. Kérjük, hogy mondja el véleményét, ossza meg javaslatait az kiadott egyeztetési szakaszban lévő dokumentumról.

A stratégia egyes fejezetei a város honlapján december óta elérhetők, a most publikált egybeszerkesztett változat a város honlapján az alábbi menüpont alatt érhető el:

Önkormányzat / Fenntartható Városfejlesztési Stratégia

Észrevételeit 2022. február 25-ig az alábbi emailcímre küldheti: fvs@salgotarjan.hu

Közreműködésüket köszönjük!