A Nógrád megyei 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság a 2018. március 20-án ülést tartott, amelynek határozatai itt megtekinthetők.
www.salgotarjan.hu
Salgótarjáni Civil Fórum
A Salgótarjáni Civil Fórum soron következő ülését 2018. március 27-én, kedden 14:00 órakor tartja.
Helyszín:
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala
Dr. Förster Kálmán Terme
Napirend:
– Vers
– A Civil Fórumot köszönti Fekete Zsolt, Salgótarján Megyei Jogú Város polgármestere
– A „Civilek a városért”–díj átadása
– A Salgótarjáni Civil Kerekasztal éves beszámolója
– A Salgótarjáni Civil Kerekasztal megválasztása
A szervezők arra kérik a civil szervezeteket, hogy feltétlenül képviseltessék magukat az összejövetelen. A szavazati jog feltételeit a Civil Kódex írja elő. Várják a Civil Fórumba a korábban már regisztrált civil szervezeteket, kitöltött megbízólevéllel. Az eddig még nem regisztrált civil szervezetek hozzák magukkal megbízólevelüket és cégbírósági bejegyzésük hiteles másolatát! Be nem jegyzett újonnan csatlakozó civil szervezetek, a kitöltött megbízólevéllel és már korábban regisztrált kettő civil szervezet ajánlásával lehetnek tagjai a Civil Fórumnak és rendelkezhetnek szavazati joggal. Mindezen dokumentumok, a torlódások elkerülése végett, 2018. március 23-án 12:00 óráig előzetesen is, a Városháza 106. sz. szobájában lévő urnába is bedobhatók.
Pályázati hirdetmény
Salgótarján Megyei Jogú Város Polgármesteri Hivatala a közszolgálati tisztviselőkről szóló 2011. évi CXCIX. törvény 45. § alapján pályázatot hirdet PÁLYÁZATI REFERENS munkakör betöltésére.
A részletes kiírás letöltéséhez kattintson ide (pdf).
Március 15.

Az 1848-49-es forradalomra és szabadságharcra emlékezett Salgótarján március 15-én. A Múzeum téren tartott városi ünnepségen és a „Március, gyönyörű március! Szeretlek százezer éve!” című műsorban a Táncsics Mihály Szakközépiskola, a Petőfi Sándor Tagiskola és a Mackóvár Óvoda növendékei működtek közre.

Az elnyomás ellen fellázadó márciusi ifjak emlékét Fekete Zsolt polgármester idézte meg, aki ünnepi beszédében párhuzamot vont a 170 éve élt fiatalok és napjaink középiskolásai, főiskolásai között, akik jövőjüket féltve, a jövőjükért küzdve ma is bátran állnak ki saját igazukért. „Figyelnünk kell rájuk, oda kell figyelnünk a szavukra! Ugyanis értük, nekik építjük Salgótarjánt, értük és nekik kell épüljön az ország is!” – hangsúlyozta Fekete Zsolt.
A polgármester beszédében a belső szabadság fontosságáról szólt. Mint fogalmazott: „biztos vagyok benne, hogy Salgótarjánnak egy választása van, ha sikeres, erős, és talpra esett akar lenni. Ez pedig a belső szabadság útja. Ha képesek vagyunk szembe nézni gyengeségeinkkel, és büszkén vállaljuk erősségeinket. Mindnyájan, alázattal, öncélú haszonszerzés nélkül. Mert ez a város sokkal többet érdemel, és ehhez mindnyájan kellünk, függetlenül korra, nemre, vallási, világnézeti hovatartozásra.”
Fekete Zsolt szerint az 48-as ifjaknak nem volt más választása, csak a szabadságharc, de a ma élőknek van lehetősége a szabadságvágy békés és demokratikus kifejezésére. „Hiszen mi szabadon választhatunk. Válasszunk jól, válasszunk felelősen, válasszunk a lelkünk szabadsága szerint!” – mondta Fekete Zsolt.

A városi megemlékezés koszorúzással fejeződött be, a Múzeum téren álló Széchenyi szobornál az önkormányzat vezetői mellett politikai, civil szervezetek és intézmények képviselői, valamint magánszemélyek helyezték el virágaikat.

Somoskeöy István honvédszázados sírjának megkoszorúzásával Somoskő régi temetőjében a nemzeti ünnephez kötődő programok már tegnap elkezdődtek. Itt Molnár Károly önkormányzati képviselő mondott beszédet. A képviselő felidézte a forradalom eseményeit és eredményeit, máig érvényes üzeneteit. „Nemzeti ünnepünknek mindenki számára más az üzenete. Ám mindenki számára egyaránt jelenti a nemzeti érzés kibontakozását, az összetartozást, a függetlenséget, a nemzet nagykorúvá válásának időszakát. A mai napon mindannyian tisztelettel adózunk azok emléke előtt, akik vállalták a polgári átalakulásokért folytatott küzdelmet, és készek voltak harcolni a magyar nép szabadságáért. Azokra a hősökre emlékezünk, akik akár az életüket is áldozták azért, hogy legyen nemzeti felemelkedés” – mondta Molnár Károly.

A képviselő köszönet mondott a Tájak, Korok, Múzeumok Egyesület tagjainak, akik minden évben aktívan közreműködnek a somoskői megemlékezés szervezésében, lebonyolításában.
Elismerve Dr. Krepuska Géza, Lipthay B. Jenő, dr. Auer Pál és társaik erőfeszítéseit a trianoni döntéssel elcsatolt Somoskő és Somoskőújfalu visszaszerzéséért az Országgyűlés a „Hazatért falu” címet adományozta a településeknek. Fekete Zsolt polgármester az Országgyűlés elnökétől februárban vette át a határozat díszpéldányát, amely a városnak adományozott nemzeti lobogóval együtt a Dornyay Béla Múzeumban kerül kiállításra. A határozat másolatát a nemzeti ünnep keretében Somoskőn, a Petőfi-kunyhóban is elhelyezték az ünneplők.

Salgótarján önkormányzata nevében Dániel Zoltán alpolgármester vett részt a Petőfi Sándor Emléktúrán. A Nógrád Megyei Természetbarátok Társaságának szervezésében, a hagyományokhoz híven a résztvevők megkoszorúzták a Salgói vár falán lévő Petőfi-emléktáblát.
Közlemény
A Nógrád megyei 01. számú Országgyűlési Egyéni Választókerületi Választási Bizottság 2018. március 12-én 10.30 órai kezdettel tartja a soron következő ülését, melyen dönt a szavazólap adattartalmának ellenőrzéséről és jóváhagyásáról.