Állásbörze és felnőttképzési kiállítás

Nagy érdeklődés mellett zajlott az állásbörze és felnőttképzési kiállítás április 13-án a Városi Sportcsarnokban, amelyet első alkalommal szervezett a Salgótarján Foglalkoztatási Nonprofit Kft. paktumirodája, közösen Salgótarján Önkormányzatával és a Nógrád Megyei Kormányhivatallal.

Mintegy húsz salgótarjáni érdekeltségű cég és intézmény standjánál tájékozódhattak az érdeklődők a munkalehetőségektől és képzésekről. A város legnagyobb munkáltatói mind képviseltették magukat a rendezvényen. Mellettük civil szervezetek is várták a kiállítás látogatóit, személyes tájékoztatással, önéletrajzírással kapcsolatos segítségnyújtással és állásinterjúra felkészítő tanácsadással. A nap folyamán több előadás elhangzott a régió munkaerőpiaci állapotáról, a statisztikákban megjelenő változásokról, a munkajogokról, a motivációról, valamint a személyes és a szakszervezeti érdekérvényesítésről.

Fekete Zsolt polgármester a megjelent álláskeresőket és kiállítókat köszöntve a Salgótarjánban tapasztalható munkanélküliség mellett a szakképzettséget igénylő betöltetlen állások nagy számára hívta fel a figyelmet. Ezt a helyzetet igyekszik javítani a foglalkoztatási paktum. Ez lényegében egy együttműködési megállapodás, amelynek egyik legfőbb célja a salgótarjáni cégek, képző intézmények, civil szervezetek, valamint az álláskeresők közötti kapcsolatok kiépítésének elősegítse. Továbbá a város munkaerőpiaci szereplői között a kommunikációs lehetőségek és kapcsolatok kialakítása.

Valenta Linda, a Salgótarjáni Foglalkoztatási Nonprofit Kft. irodavezetője szerint a mostani rendezvényen megjelenő kiállítók és érdeklődők nagy száma azt bizonyítja, hogy az elmúlt másfél évben, a foglalkoztatási paktum keretében végzett munka sikeres volt. Az iroda a munkáltatók számára egy külön fórumot szervezett, ahol a börze tapasztalatait a részvevők megoszthatták egymással, mindezt későbbiekben a hasonló rendezvények szervezésénél is figyelembe veszik.

Tájékoztatás

Tisztelt Ügyfeleink!

Tájékoztatom Önöket, hogy a május 1-jei munkarend változás miatt
2018. április 20-án (pénteken) a hétfői,
2018. április 21-én (szombaton) a pénteki
ügyfélfogadási rend szerint alakul a Polgármesteri Hivatal ügyfélfogadási ideje.

Tóthné dr. Kerekes Andrea s.k.
jegyző