Polgármesteri közlemény

Fekete Zsolt, Salgótarján polgármesterének közleménye:

A hóhelyzet miatt áramszünet, illetve áramkimaradások tapasztalhatóak városunk különböző területein. Az ÉMÁSZ nagy erőkkel dolgozik a hibák elhárításán.
Az áramkimaradás miatt előfordulhat, hogy fűtés nélkül maradnak otthonukban lakók. Ezért melegedő pontokat jelöltem ki ezekben a városrészekben: Zagyvarónán a Bátki József Közösségi Házat, Somoskőben az új könyvtárat, Salgóbányán az idősek klubja épületét, Rónafalun a kultúrotthont fűtjük fel a katasztrófavédelem munkatársaival együttműködésben. Melegedőnek jelöltük ki a Városi Sportcsarnokot is. Akinek a sportcsarnokba való eljutás nehézséget jelent, a 0620 400 3153-as számon kérhet segítséget a gépjárművel történő szállításban. Ezeket a melegedő helyeket a nap 24 órájában biztosítjuk a lakóknak, amíg szükséges.
Bízom abban, hogy az ÉMÁSZ munkatársainak mihamarabb sikerül megoldani a problémát!
Mindent megteszünk, hogy biztonságban tudjuk azokat, akiknek az áramkimaradás miatt arra szükségük van!

Sajtóközlemény

A Széchenyi 2020 program keretében Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 20 millió forint vissza nem térítendő európai uniós támogatásból valósítja meg a KEHOP-1.2.1-18-2019-00240 azonosítószámú, „Salgótarján Megyei Jogú Város helyi klímastratégiája” projektjét. A helyi klímastratégia kidolgozására létrejött projekt keretében megkezdődött a klímastratégia szakmai változatának elkészítése. A kapcsolódó szemléletformálási programsorozat pedig a lakosság klímatudatosságának erősítését szolgálja majd.
A teljes sajtóközlemény letöltéséhez kattintson ide (pdf).

Közlemény

Az NMKH Salgótarjáni Járási Hivatalának közleménye az „Alcufer Kft. vonatkozásában indított, annak Salgótarján, Salgó utca 33. szám alatti telephelyén folytatott veszélyes hulladék gyűjtési és előkezelési tevékenységére vonatkozó előzetes vizsgálati eljárásban hozott határozat”-ról.

Dokumentum letöltése (pdf)

Sajtóközlemény

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata 2016. május 09. napján támogatási kérelmet nyújtott
be a Széchenyi 2020 Terület- és Településfejlesztési Operatív Program keretében meghirdetett TOP6.9.1-15 kódszámú „A társadalmi együttműködés erősítését szolgáló helyi szintű komplex programok”
című pályázati felhívásra.
A TOP-6.9.1-15-ST1-2016-00001 azonosító számú, „Társadalmi együttműködés erősítését szolgáló
helyi szintű komplex programok” című pályázatot a Pénzügyminisztérium Regionális Fejlesztési
Operatív Programok Irányító Hatósága 2016. szeptember 28. napján 79,9 millió forint vissza nem
térítendő támogatásban részesítette 100%-os támogatási intenzitás mellett. A Támogatási Szerződés
2018. november 07-én lépett hatályba.
A teljes sajtóközlemény letöltéséhez kattintson ide (pdf).