Felhívás óvodai beiratkozásra

FELHÍVÁS ÓVODAI BEIRATKOZÁSRA a 2017/2018. nevelési évre

IDŐPONTOK:
2017. május 9. (kedd) 08.00-18.00 óráig
2017. május 10. (szerda) 08.00-18.00 óráig

A pótbeiratkozás napja:
2017. május 17. (szerda) 08.00-18.00 óráig

A körzet szerinti központi-és tagóvodákban ezeken a napokon várják a 2017/2018. nevelési évre beiratkozókat.
Felhívom a szülők figyelmét, hogy a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény szerint a gyermek abban az évben, amelynek augusztus 31. napjáig a harmadik életévét betölti, a nevelési év kezdő napjától legalább napi négy órában óvodai foglalkozáson köteles részt venni.

Kérjük a Tisztelt Szülőket, hogy az év közbeni felvételi igényeket (azokra a gyermekekre vonatkozik, akik 2017. augusztus 31-e után töltik be a 3. életévüket, vagyis előfelvételis jelentkezők)
is a fenti időpontban szíveskedjenek jelezni a tagóvodákban.

Az óvoda valamennyi feladatellátási helyén az alapító okirata alapján biztosított az integráltan nevelhető sajátos nevelési igényű – különleges bánásmódot igénylő, a szakértői bizottság véleménye alapján mozgásszervi, érzékszervi, értelmi vagy beszédfogyatékos, több fogyatékosság együttes előfordulása esetén halmozottan fogyatékos, autizmus spektrum zavarral, vagy egyéb pszichés fejlődési zavarral (súlyos tanulási, figyelem – vagy magatartásszabályozási zavarral) küzdő gyermekek óvodai nevelése.
A beiratkozáshoz szükséges dokumentumok:
a gyermek személyazonosítására alkalmas, a gyermek nevére kiállított személyi azonosító (születési anyakönyvi kivonat vagy személyi igazolvány)
a gyermek lakcímét igazoló hatósági igazolvány (lakcímkártya)
a szülő személyi azonosító és lakcímet igazoló hatósági igazolványa

Az óvodai felvételről az óvoda vezetője dönt, és erről írásban értesíti a szülőt 2017. június 7. napig.
Az óvodavezető felvételt elutasító határozatával szemben jogorvoslattal lehet élni, amelyet Salgótarján Megyei Jogú Város jegyzőjének címezve, de a döntést hozó óvoda címére kell egy példányban írásban benyújtani a határozat kézhezvételétől számított 15 napon belül.
A szülő, amennyiben gyermeke az óvodakötelezettségét külföldön teljesíti, köteles legkésőbb 2017. június 1. napig írásban értesíteni a gyermek lakóhelye, annak hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőt.
Az a szülő, aki a nemzeti köznevelésről szóló 2011. évi CXC. törvény 8. § (2) bekezdésben foglaltak alapján felmentést kér a kötelező óvodai nevelésben való részvétel alól, 2017. május 9. napig nyújthatja be kérelmét a gyermek lakóhelye, ennek hiányában tartózkodási helye szerint illetékes jegyzőhöz, továbbá a kérelem másolatát a kötelező felvételt biztosító óvoda vezetőjéhez.
A szabálysértésekről, a szabálysértési eljárásról és a szabálysértési nyilvántartási rendszerről szóló 2012. évi II. törvény 247.§-a értelmében az a szülő vagy törvényes képviselő, aki a szülői felügyelete vagy gyámsága alatt álló gyermeket kellő időben az óvodába nem íratja be, szabálysértést követ el. A szabálysértés pénzbírsággal is büntethető, melynek mértéke százötvenezer forintig terjedhet.

Salgótarján, 2017. március 27.

Tóthné dr. Kerekes Andrea s.k.
jegyző

Közművelődési díjat kapott Salgótarján

„Mérföldkő a közművelődésben” címmel tartottak konferenciát május 4-én Salgótarjánban. A rendezvény szakmai közönsége előtt Dániel Zoltán alpolgármester örömmel jelentette be, hogy a közművelődés területén végezett munka elismeréseképpen nívós szakmai díjban részesült Salgótarján.

Az NMI Művelődési Intézettel szoros együttműködésben tevékenykedő Magyar Népművelők Egyesülete minden évben az „Önkormányzatok a közművelődésért” díjjal ismeri el a közművelődési feladatok terén kiemelkedő munkát végző településeket. A Nógrád Megyei Népművelők Egyesülete és a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. felterjesztése alapján 2017-ben ezt a díjat Salgótarján Megyei Jogú Város is elnyerte. Az elismerés ünnepélyes átadására Szegeden kerül sor a közeljövőben.

Beszédében Dániel Zoltán alpolgármester szólt arról is, hogy városunk intézményeinek munkája sok település számára szolgálhat példaként és köszönetet mondott városunk e területen dolgozó szakembereinek.

Simon Lajos, a Salgótarjáni Közművelődési Nonprofit Kft. igazgatója az intézményt és annak sokrétű közösségi, közművelődési tevékenységét mutatta be a konferencia résztvevőinek. A regionális szakmai nap előadásokkal zárult.

Szakmai fórumot tartott az Építész Kamara

A Nógrád Megyei Építész Kamara szervezésében tartottak fórumot május 4-én a Dornyai Béla Múzeumban. Az eseményen részt vett Fekete Zsolt polgármester, aki a város fejlesztési koncepciójáról beszélgetett a résztvevőkkel. Téma volt többek között a Terület- és Településfejlesztési Operatív Program (TOP) és a Modern Városok Program keretein belül megvalósuló beruházások.
A polgármester az Építész Kamara megjelent tagjai előtt kijelentette, hogy a város vezetése mindenképp számít a helyi szakemberek munkájára a fejlesztések megvalósításában.

Polgármesteri és alpolgármesteri fogadónapok májusban

Fekete Zsolt polgármester május 12-én tart fogadónapot.
Előzetes telefonos bejelentkezés szükséges!
Telefonszám: +36 32 312-250

Huszár Máté alpolgármester május 24-én,
Dániel Zoltán alpolgármester május 19-én
tart fogadónapot.
Előzetes telefonos bejelentkezés szükséges!
Telefonszám: +36 32 314-668

További fogadóórák helyszínei és időpontjai az Önkormányzat->Fogadóórák oldalon.