A projekt bemutatása
Salgótarjánt, illetve a térséget érintő turizmusfejlesztési koncepciók, programok kiemelten kezelik a természeti környezetet, az aktív- és ökoturisztikai kínálatot, mint a térségi turisztikai kínálat és arculat meghatározó elemeit. Jelen fejlesztés célja egy elsősorban az öko- és aktív turizmushoz kötődő, a helyi sajátosságokat felhasználó turisztikai célú beruházás volt. Az információk közvetítése, a szemléletformálás mellett élményközpontúság jellemzi, a játszva tanulás elvének maximális követését valósítja meg. Elősegíti Salgótarján és térségének turisztikai versenypozíciójának javítását. Egy ilyen fejlesztés számára ideális helyszínt jelentett Salgótarján Eresztvény városrésze, mely a Karancs-Medves Tájvédelmi Körzet egyik központja. A természetvédelmi területbe ágyazott városrész gyönyörű természeti környezetben fekszik itt halad el a sárga és a zöld hegyikerékpáros útvonal, valamint több jelzett kirándulóút, többek között Somoskőt Eresztvénnyel összekötő, hangulatos pihenőkkel, kiépített forrásokkal rendelkező Petőfi sétaút, valamint a Bányász körút. Közlekedése kedvezőnek mondható, autóúttal könnyen megközelíthető, rendszeres helyi autóbuszjárattal ellátott. A tervezett fejlesztés célja Salgótarján új, egyedi, versenyképes, hosszú távon is fenntartható, az edutainment elveire építő aktív ökoturisztikai élményelem kialakítása volt, amely nemcsak a város, de a térség, turisztikai kínálatának erősítésére is hatást gyakorol. A fejlesztés tehát Salgótarján – Eresztvény városrészében a korábban kedvelt kirándulóközpont újjáélesztését célozta, olyan öko- és aktív turisztikai kínálat létrehozásával, amelynek középpontjában a természeti értékek élményorientált bemutatása, a zöldturizmus fejlesztése áll. Az ökoturisztika fejlesztés az Eresztvényben található Madárpark teljes felújítására és átalakítására irányult. A park vonzereje és attraktivitása korábban csekély mértékű volt, ezért fejlesztése indokolttá vált. Alapvetően egy élményorientált, edutainment elveire építő informatív park kialakítása a történt meg az erdősült terület közepén. Ezáltal a Madárpark egy ismeretterjesztő jellegű interaktív tanösvényi elemekkel kiegészített erdei park lett. Új interaktív táblák kerültek kialakításra az ország több pontján is fellelhető erdei interaktív tanösvények mintájára. Nagyobb színes felületeik lettek és gyerek számára is értékelhető információk is megjelentek ezeken. Az interaktív táblák között játékos, kihajtható, forgatható, egyedi táblák is megjelentek. Felújításra kerültek a madárodúk, újak kerültek kihelyezésre. A park bejárataként egy kapu került kialakításra. A projekt keretében a park növényzete is teljes megújításra került, egyrészt esztétikai problémák orvoslásaként, másrészt olyan növények kerültek telepítésre, melyek az itt fészkelő madarak számára akár fészekrakásnak és búvóhelynek, akár táplálékforrásnak megfelelnek. A projektben felújításra kerültek a park második szintjére vezető lépcsők, melyek elhanyagoltak, rossz állapotúak voltak. A felső szint megközelítésének megoldása lehetővé tette, hogy ez is bevonásra kerüljön, és ide is telepítésre kerültek élményelemek, táblák. Alapvető infrastrukturális elemek is hiányoztak ezek pótlása is megtörtént, így pihenőpadok, kukák, asztalok is telepítésre kerültek. A projektben ezen felül egy gumikerekű kisvonat is beszerzésre került. A városban hasonló szolgáltatás nem volt elérhető, azonban a turistaforgalom várható növekedés ezt indokolttá tette.
Képek