Pályázati felhívás

Salgótarján Megyei Jogú Város Közgyűlése Salgótarján megyei jogú város közigazgatási területén autóbusszal végzett menetrend szerinti helyi személyszállítás közszolgáltatási szerződés keretében történő ellátására pályázatot ír ki.

A részletes pályázati felhívás az Önkormányzat->Pályázatok oldalról letölthető.

Több mint 3500 pályázó az Otthon Melege Program hűtőgépcsere programjára

A Nemzeti Fejlesztési Minisztérium Kommunikációs Főosztályának tájékoztatása szerint az észak-magyarországi régióban már több mint háromezren pályáztak a háztartási nagygépek (hűtő- és fagyasztó berendezések) energia megtakarítást eredményező cseréjére. A rendelkezésre álló forrás kimerülése miatt a régióban a nyugdíjasok vagy nagycsaládosok július 12-ig nyújthatnak be pályázatot.

A fokozott érdeklődésre való tekintettel azonban a pályázat valamennyi nagykorú természetes személy számára elérhető lesz a régióban
2016. július 14-én 8 órától 9 óráig. Ezt követően a pályázatbenyújtást határozatlan időre felfüggesztik az észak-magyarországi régióban.

Bővebb információ: hgcs-2016.nfsi.hu
Ügyfélkapu bejelentkezés: ugyfelkapu.magyarorszag.hu

Önkormányzatunk a fenti információt általános lakossági tájékoztatás céljából tette közzé, a pályázatok feldolgozásában, elbírálásában nem vesz részt.
A felmerülő kérdések megválaszolásában a hgcs-2016.nfsi.hu oldalon található elérhetőségeken állnak a lakosság rendelkezésére.

Afrikai kalandtúra a Dornyay Múzeumban

20160704_afrika

A salgótarjáni Dornyay Béla Múzeumban interaktív kiállítás nyílott a páratlan élővilágú afrikai füves pusztára kalauzolja el a kalandvágyó látogatókat, akik a táj jellegzetes állatai, az afrikai nagyvadak különös szokásai mellett ritkán látott, rejtőzködő élőlényeket, bámulatra méltó jelenségeket, meglepő természeti összefüggéseket is megismerhetnek. A felfedezőkre nem mindennapi feladat vár, a játék során a szavanna számtalan rejtélyes lakója kerül útjukba: találkozhatnak a Csupasz Turkálóval, a Trükkös Tojástolvajjal, a Vihogóval, a Futóbajnokkal és az Álomszuszékkal.
A nap izzó gömbként emelkedik a látóhatár felé, a fűszálakon még harmatcseppek hintáznak. A tengerként hullámzó fűmezőből szigetként magasodik ki egy-egy magányos fa lombkoronája. Ez a szavanna, a tekintélyt parancsoló nagyvadak, a fürge antilopok, a színpompás flamingók, a kíváncsi szurikáták és megannyi lenyűgöző állat- és növényfaj otthona.

A képzeletbeli utazáson, a szavanna úttalan útjait járva a látogatók izgalmas rejtvények és fejtörő feladatok segítségével, apró darabonként rakhatják össze a szerencsehozó talizmánt, hogy a kaland végén ennek fejében kiérdemelhessék a felfedezőknek járó jutalmat.

A „Titokzatos szavanna – Gyere el a bűvös talizmánodért!” elnevezésű, július 4-én nyílott tárlatot augusztus 28-ig kereshetik fel az érdeklődők.

Megünnepelték az egészségügyi dolgozókat

20160701_korhaz_1

A 2016. június 30-i Semmelweis-napon, a magyar egészségügy napja alkalmából rendeztek ünnepséget a szakmában dolgozóknak a salgótarjáni Szent Lázár Megyei Kórházban. Az ünnepségen városi, kórházi elismeréseket és szakdolgozói kamarai kitüntetéseket adtak át.

20160701_korhaz_2

A rendezvényen dr. Bercsényi Lajos főigazgató főorvos, Fekete Zsolt, Salgótarján polgármestere és Becsó Zsolt, a térség országgyűlési képviselője köszöntötte az ünnepség résztvevőit, mindhárman hangoztatva az egészségügyben dolgozók elhivatott munkáját és áldozatvállalását.

20160701_korhaz_3

Salgótarján Megyei Jogú Város Önkormányzata Salgótarján Emlékérem kitüntetésben részesítette dr. Csorba Bertalan háziorvost, dr. Gastanek Nándorné védőnőt és Zsélyiné Kmetyi Viktória védőnőt. Az elismeréseket Fekete Zsolt adta át. Ezt követően a Szent Lázár Megyei Kórház elismeréseit és a szakdolgozói kamara díját adták át és szakmai előléptetéseket jelentettek be.

A Salgótarjáni Városi Televízió felvétele az eseményről megtekinthető a televízió honlapján.