Pályázati felhívás

A Bükki Nemzeti Park Igazgatóságának pályázati felhívása. A pályázattal kapcsolatos bővebb információ a megadott elérhetőségeken kérhető.

Felhívás
NEMZETI PARKI TERMÉK VÉDJEGY
kérelmezésre

Védjegyet kívánunk adományozni azoknak a jellegzetes, helyi előállítású termékeknek, amelyek a Bükki Nemzeti Park Igazgatóság működési területén, természetvédelmi oltalom alatt álló területen (nemzeti park, tájvédelmi körzet, természetvédelmi terület, Natura 2000) termeltek, vagy készítettek, és előállításuk a természet védelmével összhangban történik.

Pályázni az alábbi termékekkel, szolgáltatásokkal lehet:

Élelmiszer termékek:
– lekvár, szörp, aszalvány, egyéb gyümölcs- és zöldségtermék
– vadgyümölcsből készült pálinkák
– gyógynövényekből készült termékek
– méhészeti termék (kivétel akác, aranyvessző, bálványfa és selyemkóró méz)
– tehén-, juh- és kecsketejből készült termékek
– húskészítmények

Kézműves termékek:
– a tájegység kézműves hagyományaira épülő, helyi motívumokat megjelentető, hagyományos technológiával készült kézműves tárgyi eszközök

Ökoturisztikai, falusi szálláshely:
– vidéki, falusi szálláshely, amely a természetvédelem céljaival összhangban, fenntartható módon működik, szolgáltatásaiban a helyi hagyományokra és alapanyagokra épít

Ökoturisztikai szolgáltatás:
– ismeretterjesztő, hagyományőrző, a természeti értékek megóvását segítő szolgáltatói tevékenység

A védjegy célja:
A helyi készítésű élelmiszerek fogyasztási kultúrájának emelése, a helyi termékek piacra jutásának elősegítése és a természettel harmonikus gazdálkodás és termékelőállítás ösztönzése.

Pályázati csomag:
A védjegy megszerzéséhez védjegyhasználati kérelmet kell benyújtani, melyet a Nemzeti Parki Tanúsítványi Bizottság bírál el.
A kérelem formanyomtatványa, valamint a pályázati feltételeket, a bírálat
alapelveit és a használat feltételeit tartalmazó dokumentum beszerezhető
a Bükki Nemzeti Park Igazgatóságon (3304 Eger, Sánc u.6.),
vagy letölthető a nemzeti park igazgatóság honlapjáról (www.bnpi.hu).

A benyújtás módja:
A kérelmet egy példányban, egy termékmintával együtt postai úton, vagy személyesen a Bükki Nemzeti Park Igazgatósághoz kell eljuttatni
2017. június 1-ig.

További információ:
Paulikovics Ildikó
Telefon: 36/411-581/216, 30/277-4750
Email: kapcsolat@bnpi.hu

Kapcsolódó dokumentumok:

Tájékoztató a védjegyről (pdf)

Tájékoztatók, kérelmek, dokumentumok letöltése egyben (zip)