118 millió forint rendkívüli támogatást ítélt meg a Belügyminisztérium Salgótarjánnak

A 118 millió forintos támogatással önkormányzatunk a második legnagyobb összeget nyerte el Miskolc után. Ugyan messze elmarad az általunk igényelt 380 millió forinttól, de ez az összeg kiemelkedőnek számít a rendkívüli támogatást igénylők között. Ez a hozzájárulás könnyebbséget jelent Salgótarján 2016-os költségvetésének, melyért önkormányzatunk köszönetét fejezi ki a kormánynak.

Ám azt is világosan kell látni, hogy mivel az elmúlt 10 évben az önkormányzat működésében konzerválódott hiány korábban nem lett megfelelően kezelve, ezért a rendszerszintű problémák nem oldódtak meg maradéktalanul még az átgondolt, takarékos és feszes gazdálkodás mellett sem. A veszteség évről évre állami támogatásból lett fedezve ahelyett, hogy megfelelően lett volna kezelve.

Önkormányzatunk az elmúlt két évben számtalan fájdalmas, de szükséges lépést tett a fenntarthatóságért. Nehézségeink legsúlyosabb oka, hogy az önkormányzat iparűzési adóbevételei rendkívül alacsonyak más megyei jogú városokéhoz képest még úgy is, hogy a tavalyi évben emeltük a vállalkozókra eső terheket. Ennek okán javaslatot nyújtottunk be a Parlament költségvetési bizottsága elé, miszerint a Salgótarjánnak nyújtandó normatívát a központi költségvetés egészítse ki azzal a mintegy 600 millió forintnyi összeggel, amennyivel kevesebb iparűzési adó bevételünk van a sorban előttünk álló Érd Megyei Jogú Városhoz képest. Ezzel az összeggel nem csak hogy stabilizálhatóvá válna városunk költségvetése, de visszaforgatva azt a helyi gazdaságba, néhány éven belül Salgótarján is az önfenntartó városok sorába léphetne, ennek a 600 millió forintnak a további igénybe vétele nélkül. A bizottság ezt a javaslatunkat sajnos lesöpörte az asztalról, ám bízunk abban, hogy a Modern Városok Program kapcsán sikerül megállapodni a kormánnyal bízva abban, hogy az ebben megvalósuló fejlesztések már középtávon is enyhülést jelentenek Salgótarján büdzséjének.

FacebookWhatsAppTwitterEmail