Pál Józsefre emlékeztek

20161024_pal_jozsef

A salgótarjáni Lélekpendítők Társasága 2016. október 21-én a SITI konferenciatermében rendezte meg a Pál József konferenciát. A néhai író-költő előtt tisztelegve második alkalommal szervezték meg a programot, mely a salgótarjáni régi temetőben Pál József sírjának megkoszorúzásával kezdődött.

Pál József, irodalmunk és közéletünk kiemelkedő személyisége néhány nap híján öt éve hunyt el. Kortársai, barátai és tisztelői a tavalyi konferencián az írót, az irodalomtudóst, a képzőművészet lelkes csodálóját idézték fel, a mostani konferencián pedig az általa örökségül hagyott művészetszereteté volt a főszerep.

Köszöntő beszédében Dániel Zoltán, Salgótarján alpolgármestere hangsúlyozta: Pál József és alkotótársai befejezetlen soraiba keveredhetnek új toldalékok, amitől megváltozik értelmük, értelmezésük. Azonban ami itt és ma változatlan, hogy igazolást nyerhet: irodalmi, művészeti életünk meghatározó alakjait – városunkban mindenképp – megbecsülés és szeretet övezi.

A konferencián Pál Józsefre és pályatársai emlékeztek felolvasásokkal, előadásokkal, elemzésekkel és szakmai értékelésekkel a résztvevő irodalmárok és művészek.

FacebookWhatsAppTwitterEmail