Önkéntesek segítségével festik ki az iskolát!

Széleskörű összefogásnak köszönhetően pályázott és nyert a salgótarjáni „Sakkozzuk ki! akciócsoport”. A Let’s Colour Településszépítő Egyesület által kiírt versenyen ötletével a legtöbb szavazatot zsebelte be az önkéntes szerveződés. A nyeremény több száz négyzetméterre elegendő színes beltéri falfesték, egy profi látványterv és egy kreatív szakmai csapat segítsége. A végeredmény a remények szerint egy megszépült színes és vidám iskola.

A Let’s Colour Településszépítő Egyesület 2011. óta minden évben kiírja pályázatát melyre bármely olyan közösség benevezhet, mely a környezetében lévő elszürkült, leromlott, vagy csak egyszerűen színtelen közösségi teret szeretné színekkel újravarázsolni. 2016-ban Salgótarján is benevezett a versenyre a „Sakkozzuk ki! akciócsoportnak” köszönhetően. Az önkéntesek a Gagarin Tagiskola aulájának kiszínezésére pályáztak. Nagyon sok helybéli állt a kezdeményezés mellé. A hetekig tartó országos szavazás keretében, több, mint négyezer voks érkezett ötletükre, így a 10.000 lakos feletti települések versenyét sikerült megnyerniük.

A festést előkészítő munkálatok már megkezdődtek. Az iskola közössége egy helyi vállalkozó, Bodnár Béla támogatásával – aki nem csak önkéntes munkaerőt, de eszközöket is biztosított az intézmény számára – már megkezdte a falfelületek csiszolását. Az iskola kiszínezésére június 30-án, csütörtökön kerül sor, 8 és 16 óra között. A programra megközelítőleg 60 önkéntes jelentkezését várják. A festésre bárki benevezhet, aki elmúlt 16 és önkéntes munka keretében szeretne segíteni. A közösségi megmozdulásra ellátogat a Let’s Colour csapata is. Ők a festék mellett egy profi látványtervvel és szakmai segítségnyújtással támogatják az egész napos munkát.

A programtól nem csak az iskola megszépülését és ezzel az ott tanuló diákok mindennapjainak vidámabbá tételét várják. A szervezők szeretnék megmutatni, hogy az önkéntes munkának ereje van és, hogy közös összefogással bármi lehetséges.

(Forrás: Sakkozzuk ki! akciócsoport közleménye alapján)

FacebookWhatsAppTwitterEmail